Előkészületek

Legutóbb ősszel jártunk a vidéken, idén pedig a pünkösi hosszú hétvégét tűztük ki trieszti túránk időpontjára.

Nyolcan gyűltünk össze június 5-én csütörtökön este Gergőnél Budakeszin: Réka, Eszter, Barna, Sergyán Geri, Csabi, Soós Peti és Ambrus. Az őszi tűra során megrövidült 140m-es kötél újramérésével kezdtünk, mely 105m-re rövidült.

Tudniillik ősszel a mosás során a Reka folyóban valamiben elakadt, és ennyit sikerült megmenteni belőle.

Emellett elkészítettük a szuper digitális leltárunkat is, összedobtuk az elvinni szánt felszerelést is. A hatméterest természetesen vittük.

Aki nem tudná, mi a hatméteres, annak segítek: életmentő kötelünk, mely legutóbbi túráinkon sokszor segített ki minket az utolsó métereken. A baj az volt, hogy Sergyán Geri öt és fél méteresnek mérte a leltározásnál, de már nem kereszteljük át.

Utazás

5:30-kor a kuplungot felengedtük. Talán ez volt az eddigi leghamarabbi indulásunk Olaszországba. Ebben jók vagyunk, nem volt késlekedés. Ambrussal Peti, Eszter és Geri utazott, Barna pedig Gergőt, Csabit és Rékát szállította. Ambrusé volt a csendes kocsi, ugyanis Petinek munkanapja volt, laptopon dolgozott szorgalmasan Mariborig. Ott egy háromnegyed órás meeting keretéig megálltunk (szerencsére kamera nélkül kellett becsatlakoznia), és dél körül értünk a jól ismert Fernetti kempingbe a pappához és a mammához, miután jól bevásároltunk a sezlonyi Eurospinben.

A település neve nem Sezlony, de se leírni, se kimondani nem tudjuk, ez Szlovéniában az első település a határ mellett tele boltokkal.

A péntek barlangjai

Tulajdonképpen pénteken a leutazás szerinti feloszlásban látogattunk meg 1-1 barlangot.

A friss T2 tábort végzőink (Peti és Barna) nagy lendülettel vetették be magukat a szerelésbe. Ez volt a legelső szerelésük külföldön. Peti az Abisso del Diavolo-t szerelte, míg Barna a Martelben csomózgatott. Lássuk, hogy élték meg ők a napot!

Lássuk Barna beszámolóját a Martelről:

Hajnalban 5 körül keltünk Budakeszin, és kb fél óra múlva már úton voltunk Trieszt felé. Én vezettem a ‘hangos’ kocsit, ami azért hangos mert elaludni nem egészséges vezetés közben, nem jó dolog a vashiány, de nem egy darabban a tüdőn keresztül jó felvenni a szükséges mennyiségeket.

Az Abisso Martel-hez magához így kora délután, szép időben érkeztünk meg. Ez Triesztben egy 2 aknás barlang, ami azért is csodásan hangzott beszerelési szempontból mert a korábbi beszerelési vázlaton  olyan ‘megnyugtató’ megjegyzések voltak mint: ‘Itt – a vasdarab alatt 1m-el van egy használhatatlan alapcsavar’… Ami megfelelően ‘kreatív’ beszerelést vetített előre.

Szóval rögtön el is kezdhettem átöltözni, mivel a ropogós T2 tanfolyam után végre lehet beszerelni. Ez volt az első komolyabb akna amit külföldön beszereltem, szóval volt némi izgalom is bennem. És mint kiderült nem teljesen indokolatlanul, mivel az akna indító után azonnal kellett kötélvédőzni a felfekvés miatt, egy kellemesen szökős bejáratban. Majd az akna tetejét még sikerült elindítani, de hála egy fordítva bekötött raumernek, és hogy véletlenül se lettek meg állítólag könnyű köztesek a következő beszereléséhez 20 méternyi sodrott macskával kellett megküzdeni.

Ez után azért a többi része az aknának egyszerűbb lett, bár néhol kicsit érdekes irányokban voltak a ragasztott nittek, de jövedelmező volt a dolog, mert valakik figyelmesen ott hagytak egy jó állapotú ringet a falban, ami gyorsított egy kicsit. Mindent összevetve ez az akna amúgy pont tökéletes méretű volt, kellemesen nagy a mozgáshoz, de nem túl nagy hogy félelmet gerjesszen és egészen tiszta.

Az akna alján elkezdtünk körülnézni hogy vajon merre tovább. Itt van egy-két szebb állapotú bár nem különösen izgalmas cseppkő is, de cserébe sár is. Végül Gergő megtalálta a lebújást ahol a második akna elkezdődött. Ennek egy kicsit kreatívabban a plafonról indult az eleje, és inkább csak négykézláb lehetett bemászni. Ezt azért volt szórakoztató bekötni mert Csabi orra előtt alkothattam aki úgy érezte eljött az ideje hogy sziporkázzon az ‘ötletes’ (szóval enyhén bicskanyitogató de humoros) meglátásaival.

Beszerelés közben megegyeztünk, hogy csak egy kikötést rakunk be lejjebb és elindulok kifelé, amíg lent Gergő szétnéz hogy milyen az alsóbb rész, mert az idő eljárt. Így nem sokkal az első akna alja után ismét az első aknában ügyködtem, immáron felfelé. És mivel minden Baritos barlangi szerelésemhez eddig párosult egy jobb sípcsont feletti sérülés, ezért természetesen itt is került az egyik várakozás közben ismét lehúzni a bőrt, csak hogy a hagyományok meglegyenek.

Ettől eltekintve teljes épségben értünk ki, bár kicsit fáradtan, de szerencsére a másik csapat előbb ért haza és elkezdték a vacsit, szóval úri mód, kajára indulhattunk vissza a kempingbe.

Így emlékszik meg Peti a Diavolo-ról:

A gyors és zökkenőmentes utazás után idő vesztegetése nélkül siettünk is tovább a kiosztott barlangunk felé. Ambrus, Eszter, Gergő és jómagamból álló csapatunknak a méltán híres Diavolo jutott ami (számunkra) praktikusan „csak” egy 125m mély lyuk némi mozgási lehetőséggel az alján (azért csak számunkra mert van benne egy elvileg járható mellék akna is, de ezt most kihagytuk és a fő aknán terveztünk a mélybe ereszkedni). Volt beszerelési vázlatunk is hozzá, amin nem tűnt túl komplexnek, recept szerint 150m kötél, pár heveder, tucat kara és pár nittfül, amikkel aztán egy TK-s indítást csinálunk amit RN-ek tömkelege követ 1-2 ACS-vel megbolondítva.

A kezdés nekünk 2TK helyett ~2.5TK volt (2 bokor + egy matuzsálem fa), de ezzel még nem volt semmi gond. Követtük a mohás meredek ferde falon az ereszkedést, ahol nem volt nagy meglepetés, szereltem bőszen a RN-ekbe.

Ezután jött a valódi aknaindító, ami egy RN és egy alapcsavar volt amire egy parádést Y-t lehetett rakni. Elkezdtem ereszkedni rajta… folytattam az ereszkedést… még egy kicsit ereszkedtem… Majd azt véltem felfedezni, hogy nem nagyon kerül hozzám közelebb fal amibe tudnék szerelni, sőt az akna kellős közepén találtam magamat kb 35 méterrel az Y alatt és még egy 10-15 méterre a következő potenciális megosztástól, ez hiba. Rövid konzultáció után Ambrussal arra jutottunk, hogy a túloldali falról kellett volna indítani, ami tele volt nittelve 10-15 méteres szakaszokban.

Visszamásztam kb. 35 métert és kiszereltem a parádés Y-t, hogy nagyobb legyen a mozgásterem. Láttam hogy valóban a túloldalon jobb lenne erszkedni, csakhogy a túloldali Y egyik alapcsavarja erőteljesen le volt hajlítva kalapács vagy lehulló kő álltal, a másikkal pedig csupán 2 probléma volt. Az első, hogy 1 nittből elvből nem ereszkedünk a másik pedig, hogy nem értem el, tekintve, hogy még nem tudok repülni. Ezen a ponton elővettem a beszerelési vázlatot, hogy az itt mit is mond, és ekkor láttuk, hogy igazából az indító 2TK után nem egyezik meg 1 az 1-ben a valósággal. Dupla RN helyett 1ACS, ACS helyett RN és hasonlók… 2 opciónk volt, az egyik, hogy hagyjuk a francba megyünk strandolni és akkor nincs semmi gond. A másik, hogy lemegyünk és legyűrjük a közel 50 méteres tagot… Szóval visszaszereltem a parádés Y-t és indultam is vissza mélybe. 50 méter után meglett a következő megosztás, ami egy kiváló RN volt. Ezután már nem volt meglepetés RN-t RN követett és gyorsan lejutottunk a barlang aljára.

Itt egy kicsit mászkáltunk és körbenéztünk. Jó barlangi túrázóhoz illően egy kis szemetet magunkkal is vittünk, hogy szebben hagyjuk magunk mögött mint ahogy találtuk ezt a csodás aknát. A szemét ebben az esetben egy kb 15 kilónyi vas volt, ami valami régi hatalmas bordás tengely vagy valami löveg darabja lehetett. De volt lent minden mint a búcsúban, jóféle papucs, fém bigyók meg persze több tucatnyi csont. Miután eleget nézelődtünk megkezdődött a kimászás és a kiszerelés.
Mivel 1 kötelet használtunk és csak 1 egyenes akna volt így az egész 150 méternyi kötelet ki tudtuk húzni egyben. Ez jó ötletnek tűnt eleinte, viszont amikor már 60-80 méter kötelet kellett emelgetni és tartani, hogy kibontsak 1-1 perecfület akkor már megfordult a fejemben, hogy lehet inkább bagelni kellett volna… Szerencsére magamra tekerve vagy falhoz és csizmához nyomva a kötelet azért meg lehetett oldani. További izgalmak már nem vártak ránk, minden gördülékenyen ment és sikeresen zártuk a napot.

Este közös vacsoránk volt Barna jóvoltából. Némi sörözgetés után mentünk aludni, hiszen másnap az egyik legnagyobb barlangba, az Impossibile-be készültünk, 9 órás túrával számolva.

Impossibile

A barlangról Gergő írta meg az összefoglalót:

Az indulás pillanatában egy kisebb lábsérüléses baleset miatt egy órával később f12 körül indultunk le a barlangba, de szerencsére mindenki el tudott indulni.

Köteleinket az olaszok által szerelt pálya mellé helyeztük el , ami helyenként nem is volt olyan egyszerű.

A központi nagy terem hatalmas, amit ismét megcsodáltunk, de aztán hamar mentünk tovább a tavaly félbehagyott oldalágba. itt is szereltük saját kötleleinket az olaszok mellé.

Végülis sikerült elérnünk a szűk, saras folyosók után a tágas egymásba nyíló csarnokokat, melyek cseppkövekben rendkívül gazdagok. Valóban nagyon látványos ez a része a barlangnak. Közel egy órát lehettünk ott, aztán indultunk kifelé, mert bizpny hosszúnak ígérkezett az út és akkor még nem is tudtuk, hogy a saras köteleken milyen nehéz lesz felmászni, mikor a croll és a poa is állandóan visszacsúszik. Kifelé menet ettünk még egy jó meleg levest, tésztával. Végül 20.30 kor értük el a felszínt, nagy boldogan.

Este későn feküdtünk.

Vasár-és pihenőnap

A reggel elhúzódott, és a sezlonyi templomba mentünk fél 10-re misére.

Előtte bekészültünk a Ternovizza és a Natale barlangokra, így az áldás lendületével indultunk két csoportban a barlangok irányába. A beosztás ugyanaz volt, mint pénteken.

A Ternovizza-túráról Csabi így emlékezik:

A vasárnap a társaság egyik felének a Samatorza falu határában nyíló Ternovizza barlangot tartogatta.
A falu határában leparkolva kb. 10 perc sétával eljutottunk a barlanghoz, ahol kényelmes átöltözést követően alászálltunk. Illetve csak szálltunk volna, lévén hogy a barlang bejárati csarnokában, ahova még lépcső vezet le nem kevés betonnal színházterem szerűséget alakítottak ki színpaddal. Innen egy rövid folyósón átsétálva jutottunk el a barlangnak abba a csarnokába ami már barlangnak nézett ki cseppkőképzódményekkel és hasonlókkal. Ennek a kisebb teremnek a végén volt az a terasz, ahonnan már a köteles rész kezdődött. A terasz végén egy méretes cseppkőtornyot kívülről megkerülve indult a kötélpálya, aztán terasz pereme alatt elindult lefelé.

Pár megosztás után le is érkeztünk egy lapos terembe. Innen már sétálva még jó pár métert lejjebb másztunk csodálatos képződmények közepette.

A lemászást követően egy nagyjából vízszintes hosszúkás csarnokba érkeztünk, ahol számos csodás tetaráta medence fogadott minket további különleges cseppkőképződmények melett. A csarnok közepén található 1 kisebb, valamint tőle kb. 20 méterre egy jóval tágasabb pár méter mély víznyelő akna, amelyek a térkép alapján egy lapos kuszodával össze vannak kötve, így én először a kisebbe másztam le felfedezni, majd Gergővel együtt a tágasabba is lenéztünk, de a keresett összekötés nem lett meg sajnos. Szerencsére kárpótlásként a csarnok végében egy oldalágkezdetben egy jópár méter magas cseppkőlefolyást kisebb kunsztolással Barnaával leküzdöttünk, ahol is egy kis terem fogadott, amely egy lehetséges további kürtő megmászásával kecsegtetett.
Kifelé menet még beiktattunk egy pár perces csoportfotós megállót, ezt követően amilyen gyorsan leérkeztünk, olyan gyorsan ki is másztunk, majd átöltözés után célba vettük a kempinget.

Míg Csabiék a Ternovizzához utaztak, mi a Natale felé tartottunk a másik brigáddal. Beöltözés után átcsatangoltunk egy rég elhagyatott ösvényen a barlangig, szomorúan láttuk, hogy azt valakik már beszerelték. Így kis újratervezés után a Nemec barlangba mentünk át. Ez nagyon közel is volt, illetve a bekészített felszerelésünk bőven kiadta a bejárati aknát.

A Nemecről Sergyán Geri írt:

Vasárnap a misét követően két csapatra oszlottunk. Az Eszterrel, Ambrussal és Petivel először egy olyan barlanghoz mentünk, aminek a bejáratánál láttuk, hogy már egy másik barlangászcsapat lement oda, így nekünk másik barlangot kellett keresnünk. Így az olasz kertes házak melletti kis mélyedésből induló Nemec barlangba mentünk végül le.

A bejárata egy függőleges akna, nagyjából 15-20 méter mély, már több ilyenben is jártam, szóval arra számítottam, hogy az alján majd lesz valami pártízméteres üreg. Meglepetésemre, amikor a kötélpálya alján kiszereltem, egy hatalmas terem fogadott. Ennek a neve még nem a nagyterem volt! Oda még le kellett sétálni ezen a termen át. Magába a nagy terembe belefért volna egy apróbb falu, viccelődtünk is, hogy hogyan lehetne megvalósítani.

A fejlámpám legerősebb fokozaton alig tudott elvilágítani a szembefalra, oldalirányba pedig egyáltalán nem. A gyönyörű és hatalmas cseppköveket kerülgetve elmentünk először a barlang egyik végébe, benéztünk a szűkebb járatokba is és megcsodáltuk korábbi barlangászok szobrait. Ezt követően elindultunk a barlang másik végébe. A nagyteremnek ez az oldala egy magashegyi sziklás hegyoldalra hasonlított, vigyáznunk is kellett, hogy a meredek lejtőn ne gurítsunk egymásra köveket. A sík rész után egy rövidebb emelkedőn kötél segítségével jutottunk fel, ahonnan hosszasan találgattuk, hogy a nitteknek készített befúrásokba szerelhető kötélpálya vajon hova vezetett. Megmásztunk, majd visszacsúszdáztunk egy agyagos hegyoldalon, doboltunk a 10+ méteres cseppkőzászlókon, majd elindultunk kifelé. A kötélpályához visszaérve a többiek mondták, hogy ha szeretném, kipróbálhatom milyen kiszerelni, így utolsóként indultam el fölfelé. Nagyon jó élmény volt végigjárni a barlangot és a kiszerelés izgalmai még rádobtak egy lapáttal.

Hétfő, a meglepetés barlang

Nem említettük, hogy a kempingben a TBE jeles tagjai is megszálltak vagy 12-en. Tőlük kaptuk meg az elérhetőséget Sergio-hoz, aki a Trebiciano barlangba látogatni kívánók kérelmeit rendezte.

Korábban már megpróbáltunk neki írni, de egy másik címet találtunk (a honlapjukon), amire nem válaszolt. Viszont még pénteken írtunk neki a jó címre, és hétfőre leszerveztük a Trebiciano barlangot. Ide viszont a TBe-sek is jöttek.

Még vasárnap este megbeszéltük, hogy hétfőn 7:45-kor indulunk kocsival, és a barlang bejáratáig megyünk kocsival. Ez ugyan egy behajtani tilos tábábal védett szakaszon volt, de Andi, a TBE-sek közül úgy emlékezett, hogy eddig mindig autóval mentek a helyszanre, és most is így terveztük.

A Trebiciano falu végén, ahonnan a bicikli út indul, s ami mentén a barlang van, valóban nagy piros karika szigorkodott a behajtással kapcsolatban. Fel is hívtam Sergio-t, akivel leveleztünk, hogy akkor most bemehetünk kocsival, vagy sem. Én úgy értettem, azt mondta, mehetünk. Hogy ő mit értett, nem tudom, mert nem beszélt angolul.

Mint kiderült, nem lett volna szabad bejönnünk. Így a sofőröknek volt még egy köre, de ez csak 20 percet tolt a programon.

Tanulság: a falu végén kell parkolni, gyalog 10 perc séta a barlangi kutatóház.

Jelen volt a barlangba szállók közt egy négyfős olasz biológus csoport, akik kutatási célból mentek azanp a mélységbe, vízmintákat akartak gyűjteni.

A barlang bejárata a kutatóháztól 10 perc sétára volt egy töbör oldalában. Ide egy kalyibát is felhúztak az olaszok. Sergio megjegyezte, hogy amúgy van lent wifi, hogyha valami gond lenne, írjunk neki. Ezt kezdetben nem vettük komolyan, de hamar feltűnt, hogy ahogy létrázunk lefelé, egy arasznyi kábelköteg is tekereg velünk együtt a mélységbe.

A Barit ment leghátul. 300 métert kellett vaslétrákon megtenni. A létra mellett végig futott egy drótsodrony, ezen acél karával biztosíthattunk magunkat. Erre lefelé még lehetett is szükség felfelé ezt teljesen elhagytuk.

Már 100m mélyen járhattunk, mikor egy különös kapcsolószekrénnyel találtuk szembe magunkat az egyik fordulóban. Itt meg tudtunk állni mindannyian, és felhívtuk Botit messengeren. Kezdetben nem akarta elhinni, hogy a mélyből szerveztünk videókonferenciát, de a képek végül meggyőzték őt is. Jeleztük, hogy a tervezett kiérkezési idő valószínűleg kitolódik, de hát majd küldünk neki egy üzenetet, ha elindulunk kifelé.

Még két ilyen dobozzal találkoztunk az aknasor aljáig, ezekben mind volt router és élt a hálózat is.

Elsőnek értem a létrasor aljára. Az előttünk haladó TBE-sek valószínűleg nem hívták fel Botit, így ők jelentős előnyre tettek szert, mert hangjukat, fényüket az irdatlan terem távoli sarkában véltem felfedezni.

Nem is kapcsoltam fel a nagy fényemet, sőt, a többieket összevártuk, és egyszerre próbáltuk bevilágítani a termet. Ez nem sikerült, hiszen 100m-es nagyságrendű egybefüggő tér várt itt minket.

A terem egyik felében, egy domb tetjére érkeztünk. Kellemes, szinte száraz szürke homok borította a talajt, ebből álltak ki kisebb-nagyobb kövek. A homok a folyó hordaléka volt, ami vagy száz méterrel arrébb, és majdnem annyival lejjebb csordogált most a termen keresztül, egy völggyel kettévágva a hatalmas földalatti csarnokot. A homok még hordozta a gyenge hullámocskák fodrozódó nyomait, melyek talán nem is olyan régen a létrasor alját nyaldosták.

Az ösvényt követtük, mely a folyóhoz vezetett. A távolban fények látszódtak, és az emberi beszéd összemosódó moraja hallatszott. Ők voltak a TBE-sek. Arrébb, vagy félóra járóföldre egy kisebb csoport fényei tűntek elő: az olasz biológusok vízmintáért a terem távolabbi sarkába igyekeztek.

A folyóhoz leérve az éppen visszainduló TBE-sek csoportjával még váltottunk pár szót, majd a fiúk vetkezni kezdtek, és egy jót csobbantunk a Timavo folyó kellemesen hideg, de meglepően tiszta vizében. Tulajdonképpen kellemetlen hideg volt, szerintem nem érte el a 10 °C-ot sem. Ennek ellenére a nagy vízbarátok felhőtlenül úszkáltak az üde zöld színű, és üde hőmérsékletű, szinte álló vízben.

A teremben ekkora (alacsony) vízállásnál csak a be-és kifolyás pontjain van víztükör. A termet átszelő V alakú folyómeder alján a kövek alatt teszi meg a bő százméteres távot a Timavo. Mint kiderült, mi a magasabbik ponton mártóztunk. Az olasz biológusok meg ezt követően a terem alacsonyabbik felénél, a kifolyásnál gyűjtöttek DNS mintát. Ebben egészen biztosan benne van a miénk is, majdnem biztos vagyok benne, hogy az éles sziklák a sarkamról valamennyi bőrt belereszeltek a folyóba.

Emellett apró halacskák, színtelen rákocskák és proteuszok mintáira is számíthatunk, ezekkel jómagunk is találkoztunk a vizet követve.

Proteuszt látni nagy ritkaság. Mi négy vagy öt példányt is láttunk, valamelyiket egészen közelről.

A balang amúgy tele volt élettel. Míg a folyó innenső partja, ahol a létrasor megérkezik, többnyire száraz volt, a túloldalon ugyanaz a szürke homok inkább a cupákosság határát súrolta. Felmászva a szembe hegyoldalba számos fekete bogár sürgölködött a homok tetején. Mindegyik valamilyen belülről jövő elhatározásból céltudatosan ment egyik helyről a másikra. Mellettük néha valami százlábúszerűséggel is találkoztunk.

Peti volt a főfényképész. Addig exponált és addig rendezgetett minket, míg egész vállalható képek nem születtek az üregről. Szeretném megjegyezni, hogy mi szemmel azért ennyit nem látunk. Főleg, mert a barlangi pára világít a fejlámpánk pászmájában, ami elvakít.

A teremből még egyszer mindenki hazatelefonált, majd a folyón ismét átkelve és a túloldalon (száraz oldal) felmászva a létra aljához értünk. Ez mondjuk majdnem 40 percbe tellett.

Felfelé sokkal gyorsabban haladtunk, egy bő óra alatt kint voltunk.

Hazafelé

A kempingben már az összepakolt dolgainkat hamar behajigáltuk a kocsikba. Kis takarítás, és indultunk a kötélmosó helyünkre. Ezt a helyet mindig a műholdkép alapján találjuk meg, egy kis szlovén falucska a Reka mellett. Ha le is írnám a nevét, jövőre ugyanúgy elfelejtenénk, és a szokásos módon lelnénk rá ismét.

Itt újból megmártóztunk a folyóban. Ez kellemesen volt friss, nem úgy, mint pár kilométerrel arrébb a föld alatt. A cuccok elmosása után a két autó a maga tempója és útvonala szerint haladt hazafelé.

Azért írom ezt, mert én például a google maps szerint navigálok, míg Barna inkább a wazénak hisz, így az egyik divačai piros lámpa után ki jobbra, ki balra. Legközelebb a határ előtt találkoztunk, majd Nagykanizsán a MOL hotdog ügyében, és Budakeszin. Én az M7-esről Fonyód felé tettem egy kis ki-és letérőt önszántamon kívül (a felújítás miatt kettéosztott pálya jobb ágát le is terelték a pályáról, csak 10 km után tudtam visszakepeszteni), de szorgalmasan pedáloztam, így gyakorlatilag egyszerre értünk vissza Gergőhöz.