Szeptember első napjaiban hat fővel tettünk egy háromnapos kiruccanást, hogy a Trieszt környéki barlangok közül néhányat szemügyre vegyünk. Réka, Eszter, Peti, Csabi, Ambrus és Gergő. A kiszemelt barlangok: dell’Elmo, Cristalli és Noe. A jól ismert Fernetti camping-ben húztuk meg magunkat. A Cristalli és a Noe barlangot is úgy hagytuk el, hogy „Ide bizony még visszatérünk!”, mert még nem láttunk mindent.
Olvassátok Réka beszámolóját, alatta pedig a képes beszámolót:
Grotta Noè:
A baritos hétvége egyik legnagyobb meglepetése az volt számomra, hogy rengeteget aludtunk, legalábbis én biztosan. A vasárnapra virradó éjszaka sem alakult másképp, egy hosszú, pihentető éjszaka után izgatottan ébredtünk, majd egy kényelmes reggeli után hatékony pakolásba fogtunk.
Egész hétvégén a „paranitt” és még az otthonról kapott „Na, a Noé eleje az pszichó!” felkiáltások zengtek a fülemben, így ezekkel a bíztató szavakkal és minden cuccunkkal, egyéni és közös barlangász felszerelésekkel indultunk a Noé felé.
Egy kellemes szőlőföld és egy autóút elég látványos kereszteződésében öltöztünk és pakoltunk szét, megbotránkozást meglepő módon mégsem keltettünk: egy helyi biciklista még meg is állt, hogy megnézze, nincs-e köztünk egy barlangász barátja.
Rövid séta után megérkeztünk a Noéhoz, amibe igazából, ha le sem jutunk sem lett volna nagyon nagy csalódás, olyan szép volt a felszíni környezete. Igazi cserjés, bokros olasz karsztfelszín, ami még a Noé kb.30-35 m átmérőjű beszakadásának is helyt adott. A barlangot 1878-ban jegyezte először Enrico Noé, a névadással nem sokat bajlódtak.
A korábban megbeszéltek szerint Ambrus és Gergő két kötélpályát szereltek be, hogy párhuzamosan tudjunk haladni. Ennek előkészületében megtanultuk, hogyan lehet kötelet vizezni, ha hosszú és sok ereszkedés várható, illetve hogyan lehet egy indításból ketté osztott pályát beszerelni és az operatőr amatőrsége miatt csak majdnem megörökítettük a sztereobabázás műveletét is, melyet Peti és Ambrus mérnöki precizitással műveltek.
Szóval Gergőék elindultak a paranitt-től erreszkedve, Csabi és Peti a megosztásnál várták a zöld jelzést. Hamar megértettük, hogy miért para a paranitt. A beszakadás alsó szélén van egy nitt, jól beszerelet, biztonságos megosztással és kb 50 m mélységgel törékeny testünk alatt. Tényleg para volt.
A barlangba leszállások rendben zajlottak, egy-két kisebb fejtörésre okot adó esemény történt: Gergő pályáján a beszerelési útmutató alapján számolt kötélmennyiség egyszercsak elfogyott, így kötelet kellett toldania, végül spórolva a csomón átszereléssel, Eszter is a „sima” kötélen ereszkedett alá. Ambrus pedig úgy tűnik nem tud szabadulni a cserkészies állatszeretetétől sem, mert a törmelékdombra megérkezve igen hamar egy őzbe botlott, ami már nem élt. (Aki kecskére lép, lépjen őzre is!)
Eszterrel harmadik párosként várakoztunk a tűző napon a triszti karszton. Én személyesen annyira izgultam a várakozás közben, hogy a paranittről való ereszkedésre már nem jutott belőle, így viszont maradt a színtiszta koncentráció és a végtelen gyönyörködés! Egyre mélyebbre ereszkedve és a kötélen forogva újabb és újabb arcát mutatta a barlang: először az esőerdők látványát idéző burjánzó, üde zöld lejtőit, majd a befoglaló közetet és a plafon szintje alá ereszkedve a végtelen mennyiségű cseppkkövet és képződményeket.
Miután mindenki megérkezett, szusszant, ventillált az élményeiről elindultunk körbenézni a barlangban. Különböző cseppkőképződmények, tetaráta medencék egész sora, szűk és óriási terek fogadtak minket. A látvány lenyügöző volt, az akusztika nem különben, amit Gergővel teszteltünk. Megkerestük Boldi emlékhelyét a barlangban, majd nem ott készítettük a csoportképet, mert a tetarátáknál sokkal szebbnek találtuk a teret.
Miután a fiúk kihintázták magukat, elindultunk a felszínre. A sort Peti és jómagam zártuk, ezzel megnyerve a kiszerelés lehetőségét. Nekem első kiszerelős élménynek pont jó volt, nem kellett a csavarokkal és csomókkal küzdenem, a ragasztott nitteknek és a megosztások és a felszín közelségének köszönhetően, elég volt csak magamra aggatnom a kötelet, karabinereket és uzsgyi kifelé. Itt szeretném megköszönni a Jóistennek, hogy valamelyik teremtményének elméjébe sugallta a pantin feltalálását és Gergőnek, hogy lehetővé tette a használatát. Szerintem a slósz első darabjának kéne lennie. 🙂
A barlang bejárása során találtunk még olyan likakat, aknákat, ahova érdemesnek találtuk volna leereszkedni, de idő és felszerelés hiányában ezt akkor elengedtük, így viszont van miért visszatérni a Noéba, amiről álljon itt néhány száraz adat is:
A barlang teljes mélysége 124 m, járatainak hossza 566 m.
A pakolást, öltözködést, gyors uzsonnát követően az irányt Szlovénia felé vettük, hogy a Reka folyóban kimossuk a köteleket és a felszereléseket. A víz kellemes volt, a feladat üdítő. Kötélmosás után haza indultunk, az utolsó közös megállónál mindenki elpakolta Gergő hűtőtáskájából a 2 kg vajat és 3 l olívaolajat, amit vásárfiaként az otthoniaknak szánt, majd érzékeny búcsút intettünk és haza indultunk.
Személyes véleményem szerint nagyon jó, hogy a Noé volt a harmadik barlang a sorban, a mozdulatok miatt már nem kellett aggódni, a szépsége miatt pedig végképp kár lett volna kihagyni.
