Cristalli első napja – J. Anna beszámolója
Péntek kora reggel a csapat Fernetti kempingje felé vette az irányt, hogy a hosszú hétvégét barlangászással, T2 vizsgára való készüléssel töltse. A 6 órás autóutat követően megérkeztünk kedvelt kempingünkbe. Kipakolást követően némi tanakodás után kialakult a két túracsapat. Kázmér és Ricsi elment kulcsot szerezni, az aznapra tervezett egyik barlang területéhez. Részletes tájékoztatásban volt részük, így mire visszaértek eltelt az idő is. A kempingben várakozók már tűkön ülve – főként a beszerelők – alig várták, hogy végre a barlangok irányába vegyük utunkat. A Cristali barlang csapat tagjai: Anna (az egyik, egyben beszerelő), Boti, Kázmér, és én (másik Anna). A barlangot egy darabig autóval, majd egy kis sétát követően értük el. A beszerelő csapat elindult, ketten kint vártunk. Kezdet sötétedni, hűvösödni. Hogy elüssük az időt, Kázmér rakott egy tüzet. Jól esett egy kis meleg. Már sötétben szálltunk le a barlangba. Nyár óta nem voltam köteles barlangban, így jó volt újra beereszkedni a mélybe. A barlang első része sok megosztásból állt, volt néhány szűkület, képződményekben gazdagnak mondható. Az idő szorított (21:00 órát beszéltünk visszaérkezésnek), így körülbelül a barlang mélységének a felénél fordultunk vissza. Előre tartottam a szűkületektől, de visszafelé nem volt olyan vészes, mint lefelé. Kifelé menet én értem ki először. Várakoztam, sétálgattam, kicsit fáztam. Lent kerestek a többiek valamit. Miután Kázmér kiemelte Boti kupak nélküli palackját – amiben nem víz volt – világossá vált, miért várakoztam ennyit.Visszaérve a kempingbe már a nell’Orto csapat tagjai megérkeztek. Finom, laktató puliszkát készítettek vacsira a fiúk.
Cristalli második nap Bandi tollából
Négyen: K. Anna, Peti, Ricsi és Bandi (én) készültünk leszállni az említett üregbe. Az előző napról hallott történetek alapján jó megfontolásnak tűnt a térdvédő viselése. Szabó Gergő kocsijával vonultunk fel a Gabrovizza határába, hogy aztán a vasúton teljesen illegálisan átkelve sétálhassunk az Anna által már pontosan ismert bejárathoz. Az időjárás elég szuttyos volt egész nap, ami már az öltözést is csak mérsékelt szinten támogatta. Ez Petit és engemet arra bátorított hogy miután kipakoltunk a kocsiból, a sínek túlsó oldalán omladozó romos bakterház vendégszeretetét vegyük igénybe. A vasútvonalon ezidőtájt végezhettek felújítási munkákat, mert a felső vezetékek néhol igen sukár szerelvényekkel voltak megrögzítve. A szorgalmukról híres talján építőmunkások hagytak is egy-két souvenirnek valót a töltés oldalában, többek között két hatalmas csigát. Ez egy kb. négy-öt kilós vaskonzol volt vadonat új horganyozással, és egy 10cm széles és 15cm átmérőjű fekete műanyag csigakerék parabolikus csigaprofillal. A mindenféle gondolatokkal való kacérkodásnak az vetett véget, amikor Gergely Péter vasútszakértő a műtárgyat elhelyezte a csomagtartóban egy kabáttal és egy beggel letakarva. Az eső mindeközben továbbra is szemerkélt. Ilyen felvezetéssel indultunk neki a barlangnak, amiről leginkább annyit tudtunk, hogy van egy veszettül szűk bejárati része, valamint keresnünk kell egy nevezetes kupakot, aminek a hozzátartozó edénye is igen nevezetes lett tegnap.
Anna volt a beszerelő barlangász, én mentem másodiknak, Peti után Ricsi zárta a sort, aki biztos ami biztos alapon és a szükséghez igazodva a második aknából még visszafordult egy illemhelyi látogatást tenni a felszínen valamely bokor tövénél. Így egy kissé szétszakadtunk, de még pont megvolt a hallótávolság minden szomszédos ember között. A bejárat közeli szakaszok valóban kisebb aknákból álltak, amelyeket valóban szűkületek választottak el egymástól, de ezek rövid átcsusszanások voltak inkább, kellett kepeszteni, de nem izzadásig.
Lefele haladva a barlang terei egyre csak tágultak, kb. 40-50m mélyen már egy igazi nagy terem fogadott miket. Ez után volt még egy becseppkövesedett szűkület, amin egy vízszintes bevezető szár vezetett keresztül. Innentől kezdve csak nagy terekben ereszkedtünk, egy két rövidebb ferde vagy sétálós részt adott még a barlang. (Pont mint az előzetesen megvizsgált hosszmetszete.)
A falakban található nittek mennyisége nagyjából elégséges volt, a megbízhatóság sem hagyott aggályokat számunkra, az elhelyezések viszont adtak gondolkodni valót bőven. A barlang alsó tágasabb részein gyakorlatilag minden megkötött kötélfül felfeküdt, így minden megosztást ki kellet volna hosszabbítani egy hevederrel, de erre nem készültünk így a rendelkezésre álló felszerelés mennyisége inkább tűnt soványnak, mint elegendőnek. Így egy nagy akna előtt/közben visszafordultunk. Kötél és vas még volt dögivel, meg valamennyi heveder is, de ha a körülményekhez igazodva jó és szabályos pályát építettünk volna, akkor az már az aknaindításra elment volna.
Csoki, kolbász, sportszelet, stb. azt’ hátraarc. Anna még egy explo-pályával benézett az aknába, ha esetleg legközelebb arra járnánk, mire számíthatunk.
Két beget vittünk erre a napra magunkkal, ami némi meggondolatlanságot sugallt részünkről, ugyanis így a barlangban tartózkodó begek száma ötre gyarapodott, ami pontosan egyel több mint a túránk létszáma. És hát ha nincs annyi ló, mint ahány lovas… Szerencsére egyik beg sem volt súlyosra tömve leszállítás előtt, így nem lett szükségünk egy második térdvédőre a kifele menethez.
Kifelé Ricsi, és én mentünk elől, Anna és Peti szereltek ki, egymást bevárogatva haladtunk előre, így a cuccok kihozatalán négyen tudtunk osztozkodni. Ricsi még teljesen világosban, Az utolsó kiszerelő ember pedig már teljesen sötétben ért ki, akit az újfent szemerkélni kezdő eső is szívélyesen üdvözölt. Mire a kocsihoz értünk és öltözni kezdtünk, addigra az eső is felbátorodott, és mire kigurultunk az országútra, addigra valósággal szakadt.
Grotta nell’Orto második nap – Karl visszamelékezése
A nap kihívása a Nell’Orto beszerelése végig. Az előző nap a kötelek nagyjából 100m mélységig vezettek minket és a mai nap újabb 100m várt ránk. Az első részen iskolaszerűen voltak a nittek elhelyezve, duplázás, elhúzás mindenhol ahol kell. Így aztán viszonylag nyugodtan kezdtem neki a munkának, bízva abban, hogy a második felében is így lesz. Botival mentünk elöl és némi késleltetéssel jött utánunk J. Anna és Kázmér. A barlang alsó része lényegesen tágasabb és szinte mindent cseppkőlefolyás díszít. 100 és 150 között kényelmes volt a szerelés, ahogy arra számítottam. Az alsó 50 azonban kihívásokat tartogatott , de mindemellett nagyon szép is volt. A nagy terekben ereszkedve azonban elfogytak a mesterséges támpontok (a nittek) és kreatív TK keresés volt a feladat. Egy ponton mikor már a felszerelés is szinte elfogyott, majdnem visszavonulót fújtam, de végül Boti unszolására tettem még egy kísérletet és egy utolsó pruszik és egy nehezen megtalált nitt segítségével lejutottunk az akna aljára, mely széles lapos és képződményekben igen gazdag. Megérdemelt jutalom azoknak akik eljutnak idáig. Ebédeltünk, majd indultunk kifelé. Az alsó rész nagy ereszkedéseinek a tetején találkoztunk Kázmérékkal. Örültünk a találkozásnak és folytattuk az utat kifelé a kiszereléssel együtt (Anna és Kázmér is visszafordultak velünk). Mindenkinek jutott egy kedves bag, amit hozhatott kifelé. A felső részen Annának is jutott kiszerelési feladat. Még autókáztunk Triesztbe leadni a kulcsot Zsoltnak, mire a Fernettibe értünk a többiek is ott voltak már. Jöhetett a megérdemelt vacsora és a pihenés. A barlangtúrák során mindig az az érdekes, hogy miről beszélgetünk. A technikailag nehezebb utak során azonban leköti figyelmünket a biztonságos haladás. Így volt ez az Orto-ban is, mely objektíve nem számít nehéznek, de számomra a kevesebb tapasztalat okán bőven volt kihívás, így a magas intellektust kívánó és a szellemet örvendeztető eszmecserék elmaradtak. Talán majd következőre.
Martel Ricsitől
A Trieszt Expension campingben a 3. napra ébredtünk. Gyors pakolás és egyeztetés után a két autó motorja felbőgöt és elindult az utolsó barlangok felé. Anna (az egyik), Karl, Boti és Ricsi a Martel felé vették az utat ahol Anna szerelt be Gergő ment utána Majd Én és Boti. Szép barlang volt. Tágas is, de volt egy két szűk hely, mint pl a bejárat. Nem túl nehéz átszerelésekkel le lehetet jutni a mélybe. Lent egy gyors Energia felvétel és elindultam felfelé. Volt pár hosszú tag. A felénél felvettem az elhagyott (lerakott) köteles bagemet majd elindultam kifelé tovább. A kiáratnál át szuszakoltam magam meg a köteles táskát is.
Boti jött utánam majd Gergő és Anna szerelte ki a barlangot. Ezzel a barlanggal szuper hétvégét zártunk. Jó időben elindultunk Budapest irányába.
Margaréta – Kazi beszámolója
Utolsó napra a terv a következő volt.
2 rövid barlangot látogatunk meg, hogy időben haza indulhassunk. A mi barlangunknál találkozunk átöltözve, kocsiba bepakolva és repesztünk haza a megérdemelt rántott húsos vacsoráért.
A valóságban persze nem ez történt, ugyanis mint utóbb kiderült két Grotta della Margherite is van, ráadásul 9 km-en belül és mind a kettő az E70-es autópályától pár száz méterre délre. Mi ebbe a Grotta della Margherite-ba mentünk (Lat 45.70218 N, Lon 13.79149 E) e helyett (Lat 45.73172 N, 13.70754 E).
Már megtalálni sem volt egyszerű a barlangot, mert nem ott volt, mint ahol a GPS mutatta, hanem vagy jó 200 méterrel délebbre. A bejárati „aknát” egy vas ágy és pár farönk fedte le, kataszteri szám sehol, és nem tűnt egy járt és szép barlangnak. Ekkor kezdett gyanús lenni, hogy nem ott vagyunk, mint ahol lennünk kéne. Kis tanakodás után úgy döntöttünk hogy nincs már időnk vissza öltözni, elautózni, megint beöltözni a másik barlangnál, hanem lemegyünk ebbe a Margherite-ba.
A barlang nagyon pici. kb 4 méter szűk akna és alatta egy termecske ami viszont egész szép. Mivel korán végeztünk, mi mentünk át a másik csoport barlangjához, hamarabb azonban nem tudunk elindulni, mert épphogy kiértek mentési idő előtt. Ők legalább túráztak egy jót. Gyors pakolás után már indultunk is hazafelé és csak egy „A” menü kedvéért szakítottuk meg az utunkat.
A képek itt tekinthetők meg.