2018. március 15-18, Aggtelek-Jósvafő

A különpróbásokkal a márciusi hosszú hétvégére lefoglaltuk a szögligeti Vass Imre házat (a rózsaszín bádogpelikánosat), mintegy huszonnégyen zsúfolódtunk be a szűk szobákba. A szállás kapacitásának felső határát közelítettük, egyes vélemények szerint túl is léptük. Minden szabad vízszintes felületen aludt valaki, és volt, akinek csak az asztalon maradt hely éjszakára.  Négy fantasztikus napot töltöttünk jobbnál jobb, szebbnél szebb barlangok meglátogatásával.

 

Március 15, csütörtök

A csapat két részre oszlott: a gyakorlott, régi baritosok az Almási zsombolyba tettek rutinkirándulást, míg a különpróba résztvevői a Meteor barlangot nézték meg két turnusban. Az Almásiban sokszor jártunk már, de többek közt Annának ez volt az első nagy barlangja, amit alapfokúsként még ’14-ben meghódított:

Rég voltam már az Almásiban, azóta el is felejtettem, hogy milyen jó kis bemelegítés az odáig vezető út. Annó ez volt az első igazi nagy köteles barlangom (meg Ambrusnak is, ha jól emlékszem). Ez alkalommal két irányból szereltük be a barlangot, így mehettünk egy körtúrát és a beszerelés gyakorlására is több lehetőség volt. Ambrus, Kazi, Nóri, Vili volt az egyik csapat, ők szerelték be a megszámlálhatatlan tagú majomhíd fele az utat, Bandi, Gergő és jómagam (Anna) voltunk a másik csapat, nálunk Gergő gyakorolta a beszerelést, hogy T2-n már rutinosabbn menjen. Miután leereszkedtünk a hatalmas cseppkőfüggöny lábához, gyorsan feltöltöttük magunkat energiával, hogy mire a másik csapat leér, mi rögtön indulhassunk is az ő útvonalukon kifele. A kiszerelésben már Nóri, Vili és én is részt tudtunk venni, persze én a majomhídnál átadtam Bandinak a lehetőséget, nehogy véletlenül elunja magát a nagy várakozásban. Jó későn értünk vissza a szállásra, elfogyasztottuk a részünkre meghagyott vacsorát és utána már senkit sem kellett altatni.

Eszter beszámolója a Meteorról, ahol különpróbások jártak:

A kocsiktól felfelé a két csoport együtt indult neki a forradalmat méltón ünnepelni. Ahol elváltunk Pisti mesélt a barlangról olyan alapossággal, hogy néha el-el vesztettük a fonalat a mészkő-fajtákban és évszámokban. Cserébe a barlang nevének eredetét valóban mindenki megjegyezte. A mi túránkat NG vezette és már a felszínen is sok érdekeset mesélt. Pl ilyeneket, hogy mi az a töbör, miért ott nyílnak a barlangok. A barlangban igyekeztünk a térkép alapján azonosítani a termek neveit több-kevesebb sikerrel. Persze a legnagyobbat már ismertük. A Titánok csarnokába leérve nem győztünk betelni a látvánnyal. Megállapíthattuk, hogy a lámpáink fénye ekkora térben vajmi keveset ér. Csokizás közben hallgattuk, ahogy a másik csapat is megérkezik az ország legnagyobb cseppkőcsarnokába. Dumáltunk, szétszéledve körülnéztünk. Pár fontos infót megosztottunk egymással, pl hogyan működik a pelenka, akár azt is lehet vinni a barlangba pisipalack helyett, stb. Felfelé komótosan haladtunk, beszélgettünk többek közt a budapesti étkezési lehetőségekről. Felvettem a bakancslistámra a parlamenti ebédet. Felkúsztunk nagy küzdelmek árán a csúszdán, integettünk a troglobiontoknak, már szinte kint voltunk, amikor találtunk egy trogloxén egyedet. Egy foltos szalamandra bukkant elő a kövek alól. Jó arcoknak akartunk tűnni, így kisbegben kiszállítottuk a közeli felszínre. Reméljük, legközelebb jobban vigyáz. A hegyről lefelé még megálltunk a kilátást megnézni, de aztán igyekeztünk haza a Nana-Pisti féle meleg milánói és a hideg sör kombináció mihamarabbi fogyasztásának reményében.

Az első napba ennyi fért bele, este jó hangulatban megvacsoráztunk és a másnapi nagy Baradla túrára készülve nyugovóra tértünk.

Március 16, péntek

Korán keltünk, mert a Baradla átmenő-túrát időre meg kellett kezdenünk. A közel hét kilométeres távot körülbelül ugyanannyi óra alatt lehet megtenni, ha a Retek-ágba is bekukkantunk egy kicsit, illetve ha szájat tátani is megállunk itt-ott. A Baradláról Boti hozott össze pár sort:

A második napon, pénteken kipihenten és frissen, viszont korán keltünk. 8-ra a Baradla aggteleki bejáratnál kellett lennünk.
A pénztárnál hamar rendeztük a rendezni valót, s aznapi első csapatként le is szálltunk a metróalagút méretű Baradlába.

A gigantikus méretű hangversenyterem után a sötét rész következett. Nóri tartott nekünk előadást a Baradla kutatásáról, kialakulásáról, élővilágáról.

Meg-megállva haladtunk, lassan, de biztosan. A Betyártanya padjainál elfogyasztottuk az ebédünk, majd továbbmenvén elértük a Retek-ágat.
A csoport fele Eszter vezetésével gyors átöltözés után be is ment a vízbe, a másik fele pedig az EÜ-s forgó felé vette az irányt. Volt szó a különféle barlangra jellemző sérülésekről, a riasztásról, a sérült ellátásáról, mozgatásáról, izofólia sátor építéséről, és frissentartó fóliába csavart Ambrus görgetéséről is.

Ezután az eddigi EÜ-s csoportfél húzódott be a Retek ág képződményekben gazdag járatába.

A vizes szakaszokkal kicsit megcsúsztunk, sietni kellett Jósvafő felé. A Vöröstói-bejárat előtt kicsivel összefutottunk Barbaráékkal, akik ezen alkalommal is kürtőt másztak. Segítettünk nekik egy kicsit a cipekedésben. Sajnos az Óriások termében összefutottunk egy 90 fős csoporttal, emiatt ott nem időzhettünk. A kijáratba majdnem sikerült pontosan odaérni.
A kedves pénztáros hölgy kinyitotta nekünk a Kessler házat, amiben a Baradláról szóló kiállítás található.

Ezután legyalogoltunk a szakadó esőben Jósvafőre, a neonzöld színű patak mellett végig.

A Huszita háztól felmentünk a Nagy rezidenciára, ahol épp NG ajtótokokat bontott ki.

Rövid beszélgetés után a Kossuth és a Vass Imre barlangok felé ettük az irányt.

Igen, a Baradla vizét valakik fluoreszceinnel festették meg, így Jósvafő fölött minden folyó-és állóvíz hihetetlen színben pompázott. A társaság szimplán csak ázott, míg elgyalogoltunk az aznapi második kör barlangjaihoz. A hideg és nedves időben nem volt túl motiváló, hogy  még hidegebb és nedvesebb helyekre terveztünk épp menni. Innen-onnan hallottuk, hogy a Kossuthban is, és a Vass Imre barlangban is különösen magas a vízállás, száraz túrára esélyünk sincs. Következzék hát egy-egy beszámoló a barlangokról, amiket két külön csoportban látogattunk meg. Ricsi a Kossuth-barlangot vállalta magára:

A Baradla után két csoportra oszlottunk, az egyik a Vass Imre barlangot, a másik a Kossuth barlangot célozta meg. A Kossuth barlangot is két kisebb csoportban hódítottuk meg. Az első csoport Szabó Gergő vezetésével Zita, Anna, Vera, Zsuzsi és Bálint, ők indultak előbb. Majd a második csoport Boti vezetésével Ambrus, majd Gergő, aki Peti, utána Balázs és a végén Ricsi. A barlang nagy kihívása a 8-10 °C-os víz volt, ami a 13 fokos barlangban nem is volt olyan hideg, ha már az első merülésen túl voltál. Balázs és Ricsi az első szakaszban ki is próbálták milyen a frissítő víz. Utána a következő kanyarban Peti (akit Gergőnek hívnak) is csobbant egyet. Már csak Ambrus és Boti úszta meg szárazon. Jött a létra majd egy visszafordító kanyar, itt már Ambrus is kipróbálta milyen a víz. Boti még bírta, ő itt csak 50%-ban lett vizes. Az úszás után jött egy drótköteles rész, utána szűkület, meg egyéb nehezítés a barlangban, majd el jutottunk a búvárok merülő pontjáig. Itt Balázs csobbant egyet ,megnézett pár helyet amit merülés nélkül láthatott. Picit beszélgetünk majd elindultunk kifele.

Ezalatt a többiek a többnyire száraz lábbal járható, sétálósnak is mondható Vass Imre barlangba mentek, ami egy nagyobb ember kisebb kővel történő nagy hajításának távolságára esett innen. Az itteni látogatást Nana foglalta össze:

Péntek délután a Baradla barlangi izgalmak levezetése képpen még ellátogattunk a Vass Imre barlangba is. Egy közel fél óra gyaloglás után a jól felázott földúton, kellően összesározva magunkat megérkeztünk a bejárathoz. Gyors öltözés és már indultunk is, hogy megcsodáljuk a barlang híres képződményeit. A cseppkövek végeláthatatlan gazdagsága és azok páratlan színvilága hamar rabul ejtett minket. A legszebb a 8 m magas Narancs-zuhatag volt, az élénk narancsszínű cseppkőlefolyás, melynek felszínén kalcitkristályok csillogtak. Ezenkívül rengeteg heliktitet, zászlócseppkövet, szalmacseppkövet csodálhattunk még meg utunk során. Túránk addig tartott, míg el nem értünk egy vízfolyást, ahol most nem az úszás, hanem a visszafordulás mellett döntöttünk. Jóból is megárt a sok! Mire kiértünk már besötétedett, így fejlámpáink fényözönében tettük meg az utat a kocsikig.

Az este Eszter-féle jó kis paprikás krumplit ettünk, majd éjszakába nyúlóan vidám hangulatban múlattuk az időt.

Március 17, szombat

Ezen a napon kicsit többet autókáztunk, elugrottunk az Esztramos-hegyre és Égerszögre barlangot látni. A látogatási engedélyben létszámkorlátba ütköztünk, így trükköztünk: akik előző nap a Kossuthban fejezték be a túrát, ők mentek Esztramosra először, a Földvári Aladár barlangba. A Vass Imrés csoport pedig az égerszögi Szabadság-barlangban kezdtek. Délután ők viszont nem Esztramosra, hanem a Kossuth-barlangba mentek csobbanni. Az alábbiak történtek Esztramoson Ambrus leírása szerint:

A hegyen vasércet bányásztak, a tetejét egyszerűen lekapták. A sík hegytetőn azonban egy pár tíz méterszer pár tíz méteres, 10-15 m magas hupli található: ez foglalja magába a Földvári Aladár barlangot. Gyakorlatilag körülásták, miután egy robbantás során véletlenül belyukadtak hazánk egyik legidősebb barlangjába. A kezdetben nem lezárt barlangól a bányászok nagy számban vittek haza ereklyéket, letört cseppköveket és más képződményeket, melyek a sorozatos robbanások okozta rázkódás miatt leszakadtak a falakról és a mennyezetről. Jelenleg is rengeteg törmelék borítja barlang alját, csak sejteni lehet, milyen volt még bányászás előtt a hely. Ezzel együtt lenyűgöző szépségű formákat láthattunk ebben a kis barlangocskában, melyet bő tíz perc alatt be lehet járni. Csináltunk egy csoportképet, nézelődtünk keveset, majd kijőve a régi bányagépek felé vettük az irányt.

A barlang mellett, a hegy tetején romos épületek sorakoztak. Az egyik tetejéről Gergő amolyan hegyibeszéd-félét is tartott a csoport szórakoztatására. Néhány méterrel arrébb megtaláltuk a kőzúzó masinát, mely roppant vasaival morzsolta szét hajdanán a sziklákat. A porított ércet a hegybe fúrt aknán dobták a mélybe, s lent egy oldaljáraton vitték ki a kohóba. Az aknát megtaláltuk, és akuszto-kinematikus kísérletekkel megsaccoltuk a mélységét. Hétköznapiasan fogalmazva akkora követ hajítottunk bele, amekkora még átfért a fedő deszkák résein, majd élvezettel hallgattuk kezdetben a süvítő szél hangját, majd a hosszan tartó robajt, amit a becsapódás keltett.  Innen ment a csoportunk a Szabadság-barlanghoz.

A hétvége résztvevőinek másik fele ezalatt a Szabadság-barlangban mulatott, melyről Pisti eképp emlékezik:

Barlangtúránk előtt autóval érkeztünk meg Égerszögre, ahonnan gyalog folytattuk tovább utunkat a barlang bejáratához. Itt már sokan a barlangász ruhánkba öltöztünk, bízva abban hogy hamar odaérünk és nem ott kell majd öltöznünk. Sajnos várakozásinkkal ellentétben fél órát gyalogoltunk, és megvárhattuk, hogy a többiek átöltöznek barlangász ruhájukba. Nem baj, majd legközelebb mi is így csináljuk. A barlang ajtaja meglehetősén nehezen adta magát, de Kázmér próbálkozásinak hála, azért idővel kinyílt, és bejuthattunk a mesterségesen épített táróba. Ez a táró nagyon hosszan tartott, és a bámészkodó lányok észrevehették a meglehetősen sok pókból álló plafonkedvelő állatok világát, és így megnövelt sebességgel érhettünk le a tényleges barlangba. A bajárat után elindultunk a Magvalósult álmok ágán, ahol kezdetben képződményekben gazdag járatokban haladtunk. Az igazán vájtszeműek felfedezhettek gyönyörű heliktiteket, borsócseppköveket és tufagátakat. A barlang kezdeti szakasza viszonylag tágas volt, de ahogy beljebb jutottunk egyre szűkebb és szűkebb járatokban találtuk magunkat, és szépen lassan a képződmények száma is fogyatkozott, illetve belmagasság is sokszor maghajlásra késztette a lelkes barlangászokat. Végül elértünk a 95 méter hosszú kuszoda kezdetéhez.
Bízva abban hogy ez túránk utolsó pontja, már bontottuk is volna a csokikat, ám ekkor az a döntés született, hogy tovább megyünk. Ezek után már kevesek arcán volt őszinte a mosoly, de hát végtére is barlangászni jöttünk. A kuszoda cseppet sem mondható kellemesnek, sőt inkább az igazán kellemetlen kategóriába tartozik. Az egészet megfűszerezte az is hogy többször kúszás közben keresztezni kellett egy vizes medret is, amelynek gyümölcseként érezhettük a tiszta barlangi vizek üdítő hatását a ruháinkon is. Ám minden élvezet véget ér egyszer, így a kuszodából is kiértünk, és hamar fel is tudtunk ülni. Ezután szépen, és szigorúan lassan emelkedett a belmagasság, így ha valaki elfelejtette volna sisakjával tiszteletét adni a plafonnak, az itt még megtehette. Igazán figyelmes barlangról van szó… Ezután elértünk az Óriás-terembe ahogy már képződmények kevésbé tűntek fel. Végül a járat a „Pokol” fantázinevű ágban folytatódott, így komótosan visszafordultunk, mert az idő már előrehaladt, és még vissza kellett küzdeni magunkat a szívet melengető kuszodán. Visszafele a kuszoda nem lett kellemesebb, sem rövidebb. Talán csak a száraz részek száma csökkent le, mert mindenki kihordta medréből a vizet overallja segítségével. De végül a nagyon szűk szakasznak búcsút intettünk, és gyors tempóban célba vehettük a kijáratot. Viszonylag jó sebességet lehetett kifele tartani, ugyanis a barlang főként vízszintes kiterjedésű, így csak néha kellett másznunk egy keveset, ezáltal kikerülve több szűkületet. A barlang bejáratához nem kis megkönnyebbüléssel, ám izgalmas élményekkel gazdagodva érhettünk. Az öltözékén azért mindenkinek meglátszott, hogy nem mindennapi élményben lehetett részünk. Azért az idő megszépíti az emlékeket… (Reméljük:) )

A szálláson hatalmas adagot ettünk Adri csilis babjából, aztán Anna és Eszter levezetett egy kvízt a különpróbás társaságnak, ahol számot adhattak a barlangjárásbéli elméleti tudásukról is. Később a kocsmát is meglátogattuk, csak aztán ért véget a nap.

Március 18, vasárnap

Erre a napra már csak egy barlang volt kiírva: az esztramosi Rákóczi I. számú. Reggel mindent összepakoltunk, kitakarítottunk, majd egy csoportban lementünk a barlangba. Ide csak sisak és fejlámpa kell, minden ki van építve, többnyire világítva is.

Először tévedésből a Rákóczi II-be nyitottunk be. A kulcs ugyan nem passzolt a zárkockába, de nem is volt bezárva. Nagy nyugodtan mentünk előre a táróban, de Pisti, aki már korábban járt az I.-ben, határozottan állította, hogy tavaly ez nem így nézett ki.  Így keresgéltünk még egy kicsit a hegy oldalában, és meg is leltük a kulcsunkhoz passzoló ajtót.

Először egy bő tízperces séta várt ránk a bányajáratokban. Itt-ott kisebb üregeket metszettek a tárók, míg végül a barlanghoz értünk. Erről Gergő mesélt, kiemelve és részletezve a pár évvel ezelőtt történt búvárbalesetet, ami végül szerencsés kimenetelű lett.

A barlang leírhatatlanul gazdag formakincsekben, különös képződmények borítják a falat, a mennyezetet, amivel máshol még nemigen találkoztunk. Az alap barlangi képződmények minden szintű kombinációja létezik ebben az üregben. Cseppkőre kiült karfiolos borsókövek, borsóköves zászlók, karfiolos farkasfogas heliktites cseppköves lefolyások (és ezekből különböző színűek).  Egyszóval itt van minden (is). A barlang alján kristálytiszta tavak találhatóak, ahol búvárok merülnek a mai napig kutatási céllal.

Kint, a barlang előtt lezártuk a hétvégét és egyben a különpróbát. A résztvevők megkapták a felvarrókat, és Boti egy rövid, de velős beszédet tartott, megköszönvén mindenkinek a részvételt.

 

A képek megtalálhatók a galériában vagy közvetlenül itt.