Nem túl profi módon, mintegy két hónap távlatából igyekszem felidézni azt a bizonyos csütörtöki estét, amikor átlyukadtunk a Sisma-fossilból az új járatba, a Vörös Bikafuttatóba!
Ez volt a vicc; most jön, aminek jönnie kell! Mi jön? A bika? Gondolhatná mindenki, aki ott volt ezzel a szavalóesttel egybekötött alagútépítésen. (Vagy bontáson… végülis, mindegy is).
És aztán nem jöttek, hiába vártunk Bai Tamás alapfokús csoportjára, akikkel a sok-sok várás után, és az új overálok adta örömünkben később együtt mentünk le a barlangba, majd’ egy órás késéssel. Ha azt mondom, hogy el voltak ájulva a barlangunktól akkor finoman fejezem ki magam! Legjobban az egyedi – fantasy regényekre emlékeztető – barlangi képződmények, és a bontás előrehaladott állapota tetszett nekik. Miközben Botival magasröptű irodalmi témájú társalgást folytattunk, már nyílt is az első Oreós Milka! Aztán a következő, és így tovább. A vége az lett, hogy a bontás helyett csak csokit ettünk és dumáltunk!
De a legfontosabb, ami egyben tanulság is a közeli alapfokú vizsgára; miszerint sose felejtsd el, hogy a stopcsiga beszerelése után: Jön a bika!
Végezetül álljon itt a bontáshoz erőt, a beszámoló megírásához meg ihletet adó, hát hogy is mondjam… versike:
Weöres Sándor: Ha jön a bika
Ha jön a bika
ha jön a bika
ha jön a bikák legnagyobbika
nevet a Rika nevet a Rika
nevet a kicsi Sárika
Meg kell értetni a Sárikával
hogy jó lesz vigyázni a bikával
ha jön a bika
ha jön a bika
ha jön a bikák legnagyobbika.