Csütörtök, borult idő, szottyogó esővel, de már május közepe, 8-ig világos, igaz ez nem szempont, mert mi már a nap előtt lementünk. No nem a horizonton, hanem a Hideglyuk bejáratán keresztül a Harcsába. Egésszen konkrétan az Uvula névre keresztelt végpontrendszerhez. Kompánia: Anna, Boti, Bandi (ez volnék én). Lefele Anna ment elől, és 98,85%-os eredménnyel vitt le minket. (Ja tőle külön nagy szó, hogy lejött bontani, mert hétfőn lesz mindent lezáró szakvizsgája, ilyenkor minden perc kincset érő!!) Napi tervünk az volt, hogy a már régóta csalogató sziklaszűkületet (amit egyébként tök random ásással kb. fél perc alatt találtunk még pár hónapja) vésővel és kalapáccsal kitágítsuk annyira, hogy legalább egy valaki átférjen és megnézze, hogy mi a helyzet. Botival felváltva püföltük a kilós kalapáccsal (tőlem felajánlott) a vésőt (nagyfatertől felajánlott) és a csuklónkat, hogy hátha a kalcitköpeny alatt valmi repedést sikerül megfogni, ami mentén lehasíthatunk egy pár centit a belógó csúcsból. Ugyan leműtöttünk néhány tekintélyes méretű darabkát, de persze ezek nem onnét törtek le, ahonnét igazán kellet volna. További nehézség volt, hogy a munkapont süllyesztve volt, és vagy a kalapáccsal tudtunk rendesen dolgozni, vagy a vésőt tudtuk jó szögben odatartani, de a kettő egyszerre már nem bizonyult lehetségesnek. Eleinte váltottuk egymást Botival, majd egyikünk a vésőt tartotta, másikunk pedig ütögette, és így múlattuk a műszakot. Közben a szűkület előtt dolgoztunk egy keveset az agyagon is, hogy jobban elférjünk a véséssel.
Hogy a kritikus(nak vélt) csücsökből tudtunk e leszedni egyáltalán bármit, abban nem lennék túl elbízott, de lényeg a lényeg, hogy Anna végül átfért a likon, és a következő infókat továbbította felénk:
(Összevetve a korábban kintről látottakal.)
Egy enyhén ferde függőleges hasadék, max másfél válszélességű, aljában omlott agyag (balra határozottan lejtős, tehát vagy arra kezdett elfolyni, vagy jobbról folyt be??), átlag belmagasság jó ha van 70cm, a falak szép nagy (~2cm) kalcitkristályokkal burkoltak (hasonlóan mint egyéb helyeken az Uvulában) és van egy enyhe huzat, tuti nem halu, mert megmozgatta a lángot, sőt, Anna szerint szűk hely lévén, és sokat volt bent, ráadásul még agyagot is pakolt, nem fogyott el a levegő. Hossza nagyságrendileg nettó 2m, de ebből még lejön a szűkület, meg a túlsó vége is beszűkül, tehát kell benne kucorogni rendesen. A végén lehet tovább ásni, jobbról lóg be egy sziklavég, amit vagy balról lehetne kikerülni (ásás), vagy allulról (ásás), vagy kőtöréssel eltüntetni (…). Lehetne még ásni a hasadék hosszának felénél egyharmadánál ballra le, de az elég komoly fizikai teherbírást, és kompakt testméreteket kívánna, hogy eredményes munka lehessen. Depózni csakis a hasadékon kívül lehet, egyelőre elég nagy macera a transzportáció. De egész biztonságos, ugyan a plafon nem egybefüggő szikla, de masszív minden darabja, kötéltechnikai bonyodalmaktól sem kell egyelőre aggódni.
Ha nem is erre fogjuk megtalálni a Róka-boulvard kettőt, de egy jó végpont néhány embernek hétköznap estékre, ha éppen csapatnának valamit.
Na de elszállt az idő, gó ki, ruha, sör, csoki, telefon a Nagy főnöknek (kirugtunk a hámból és kihangosított telefonnal egy takaros kis konferenciát tartottunk.), puszi, pacsi, BMV (Busz Metró Villamos 😀 ), zuhany és alvás. Közben péntek lett, ami azt jelenti, hogy Botinak már megint névnapja van, de ezúttal duplán, mivel ez a péntek éppen május 16-ra esett. 🙂