2014.02.20. Sisma-foszil

– Nem – suttogta Margaret, és letette teáscsészéjét a különös igényességgel faragott mahagóni dohányzóasztalra. Hátradőlt és fürkészően nézett Vincent szemébe.

– Ennyire nem lehetnek ostobák – fejezte ki egyetértését Vincent, miközben egy hegyes vassal piszkálta a kandallóban pislákoló tüzet. – Feleslegesen pazarolják az idejüket, aggódom az egészségükért. Nem lenne szabad odamerészkedniük, főleg ilyen sötétben…

Ekkor megcsörrent a telefon. Vincent felállt, odabicegett, és minden optimizmusát összeszedve beleszólt: – Ugye te vagy az, Ursula drágám?

– Igen, hát ki más! Odaértünk simán, nem volt semmi probléma, képzeld, a kecskés ruhámat vettem fel és nem is lett koszos, a szállás is nagyon ott van a szeren, a portásfiú olyan aranyos, már meg is kértem, hogy vacsorázzunk… Vincent lélekben már teljesen más utakon járt, a fő információt megtudta az első szavakból. Sosem bírta a fecsegést, most is csak azért nem vágta le a kagylót, mert mégis csak a lányával beszél. Elmélázott fiatalkorán, felidézte, amikor egy lányt próbált befűzni, milyen szép is volt!

Ursula kifogyott a mondanivalóból, és abban az egy szusznyi időben Vincent gyorsan közölte vele, hogy vigyázzon magára, Margaret is üdvözli, azzal finoman helyére illesztette a telefont.

– Jól van – mondta lehuppanva a steppelt marhabőr kerevetre. Margaret fellélegzett.

 

Ursula komolyan vette, amikor megtetszett neki egy fiú, nem hagyta, hogy elsikkadjon a dolog, ha a delikvens esetleg nem vette észre a közeledést. A portásfiúval is így volt, azonnal a hálójába kerítette, már az első nap felhívta a szobájába. Csak egy kis pezsit akart inni és kacérkodni a fiúval, álmában sem számított volna arra, ami azon az estén történt. Kábultan ébredt egy műtőasztalon összekuporodva, a lábai hátul a kezéhez voltak kötözve. Azonnal menekülni próbált, de még arra sem volt ereje, hogy egy jót üvöltsön. Egyszer csak egy maszkos ember lépett be a dohos szobába, és rémisztő adatokat kezdett suttogni, egyre növekvő hangerővel:

– 28 bobby. 40 kilós kő. Suvadó agyag. A Minas Tirith beruházás. 2 db bontási helyszín. Térképezés. 9 elszánt ember…

Itt már nem bírta Ursula, elhaló hangon, az adatok fenyegető hatása alatt kérdezte: – De hát kik?

A maszkos ember meglepő nyugodtsággal odament, átkötötte a béklyókat úgy, hogy a lány már hanyatt feküdt, de le volt kötve az asztalhoz, majd a fülébe súgta, miközben finoman végignyalta a fülcimpáját: – Boti, Eszter, Bandi, Viktor – Ursula megrázkódott – Ambrus, Nóri, Gergő, Tamás, Vili . A lány remegett, de csak most vette észre, hogy alig van rajta ruha. A titokzatos arc folytatta:

– 6 db M 12×160 hatlapfejű lépőcsavar – és már készítette is elő az akkus Hiltit – Most megérzed, milyen, amikor a kőbe belefúrnak egy idegen testet! Ráillesztette a gondosan köszörült vídia hegyét a combjára… Ursula végre összeszedte magát, és fennhangon visítva kérdezte: – Miért?

Az arc meghökkenve vette le az ujját a bekapcsológombról: – Te nem közülük vagy?

– Nem! Azt se tudom, mit sustorogsz itt nekem!

– Mi a barlangjárás hármas alapszabálya?

– Honnét tudjam, nem vagyok ilyen őrült, egyszer voltam barlangmikuláson, és kész!

Az ismeretlen elgondolkodott: – Ha még ezt az egyszerű dolgot sem tudja, lehet, h tényleg nem ő az, nézzük csak azt a képet! Előkotorta kabátzsebéből a tablóképet, és meglepődve konstatálta, hogy lyukra futott, valóban rossz lányt kapott el. Pedig milyen ügyesen kitervelte, mindent megtanult róla, hogy a zsarolással se legyen gond, és most tessék. – Lehet, hogy öregszem, vissza kéne vonulnom – morfondírozott.

Ursula ebből csak annyit érzékelt, hogy a hidegben lassan belilult minden végtagja, és valahogy alapvetően nem érzett semmiféle komfortot, majd egyszer csak arra lett figyelmes, hogy eltűnt az alak, a bőrszíjak pedig meglazultak. Kérdésekkel a fejében hagyta el a szobát, nem is figyelt arra, hogy hová volt bezárva, csupán az adatok izgatták: kik, és miért, lépőcsavarok és agyag, bontás,  barlangjárás; furcsa helyzet, de elkezdte érdekelni a dolog…

 

 

Vili