Felhős napra ébredt a Százholdas Pagony… majd azzal a lendülettel le is feküdt. Ezek után jöttünk mi a képbe, Anna, Eszter, Bandi, Boti, Marci és én. Mindenkinek egy cél lebegett a szeme előtt: minél több agyagot átmozgatni A-ból B-be, ezzel csillapítva agyagéhségünket, mely már lassan idült tüneteket okoz. Anna és Boti lecsatlakoztak a Fekete fennsíkon egy kis kertészkedés végett, ugyanis bármikor jöhet egy vérszomjas kecske, hogy lelegelje a veteményest, így rutinfeladatként, és nagyfokú precizitással került méltó helyére a villanynélküli pásztor. Majd természetesen készült fénykép is a családi albumba. Bandi gyártott pár lépést a gipszkristályos teremben, csak h akadálymentesítse a terepet, így gyakorlatilag megnyílt az elvi lehetőség arra, hogy aki ad az élvezeteknek, ezen a részen tűsarkú cipőben vonulhasson át, miközben pompa és csillogás veszi körül J

Szauron termében megcsodáltuk az új alkotásokat, többek között a rejtélyes arcot a sarokban, aki rendületlenül pásztázza a bejáratot, míg a Nagy Szem a bontást figyeli. Segítségünkre volt két kis Bobby (ejtsd: Bobi), melyek a lédig kiszerelésű agyagból egycsapásra egységnyi csomagokat varázsoltak, ezzel is megkönnyítve a deponálást, melyet a vizsgálóbizottság végül 10 Bobbyegységnek írt jóvá. Visszafelé – némi csokibevitel után – próbáltunk 2 centivel hosszabbakat lépni, h elérjük az utolsó 29-est, amit végül abszolváltunk is 3-an, a többiek – ki bicajjal, ki a 2-es lábbusszal – a hegy másik oldalán ereszkedtek le. Remek kis móka volt, lassan átlyukadunk Narniába, szóval gyertek minél többen!

Vili