Az úgy kezdődött, hogy Kázmér, Boti és szerénységem kitaláltuk, hogy lavina témában tovább képezzük magunkat, miután barlangászok külön invitálást kaptak a MAHOE-tól az álatluk szervezett hosszú hétvégére a Magas Tátrába.
Az útnak öten indultunk végül neki: Pucz Ádám pszeudo Barit tag és Szittner Zsuzsa barlangász cimbi is csatlakozott hozzánk.
Szombat 11 óra magasságában az Alacsony Tátra gerincéről ereszkedve elénk terpeszkedett a havas, verőfényes Magastátra. Régen jártam e szerelmetes helyen, el is kapott a hegyi őrület. Sielők közé parkoltunk be a Kázmérék családi tavacskája mellett, de a többi műmájerrel ellentétben nem kárving léceket hanem jégcsányokat, hágóvasakat pakoltunk ki a latyakos útra és rettentő keménynek éreztük magunkat. Aztán irány az elülső Szoliszko 2000m fölé törő csúcsa. A konzum társadalom által létesített felvonók mellett tapostuk a havat, egy helyen potyáztam is a liften, mivel egy csóri sielő kiesett a kanyarban és felszabadult egy tányér.
Aztán a csúcs alatt elkapott egy dallam ami végig kísérte a hétvégét: „Ha csak egy mustármagnyi hitetek is volna…” akit érdel itt hallgathat egy kissé zajos,de lelkes interpretációt az Ébredés zenekartól:
A refrén így szól: „Akkor a hegyek megindulnak,megindulnak,megindulnak” – no comment –
Aztán csúcsfotó, justamuréna, Pilsner Urqell. Szar hely.
Lefelé megnéztük, hogy következőre tudunk e a látáványos, ámde kissé romos síugrósánc kb. 40m magas tornyában bivakolni. Eredmény: Naná.
A sánchoz kapcsolódó családi sztorikat magánban elmesélem annak aki kíváncsi, most inkább nem fárasztom vele a lelkes olvasót.
A Csorba tavi parkolóban keresgéltük a többieket mivelhogy vmi ilyesmire emlékeztünk. Aztán végül nem vártunk tovább és némi bolyongás és telefonálgatás után feljutottunk a Poprád Tavi Házhoz. Persze már mindenki ott volt (kb. 40 résztvevő) és bár nem egy szobában de végül lett fekhelyünk is. Aztán jött a hágóvas beállító program. Hát mit is mondjak. Sírtam és röhögtem egyszerre. Kázmér az idegtől sápadtan menekült a szobába. Aztán jött az előadás amit osztrák jó sógoraink készítettek valami ordenáré tiroli ákcentussal, helyenként angol felirattal. Egész jó kis anyag volt amúgy főleg a jeladókról. Aztán bizonyítottuk, hogy a barlangászok társasági lények főleg ha van elég sör.
Másnap aztán f8 kor (Puskás Öcsi: 8-kor) indult a túra és a gyakorlatozás egy magasabban fekvő havas lapályon. Kiderült például, hogyha a jeladó nincs bekapcsolva akkor a legüberkirályabb készülék sem találja meg. Meg az is, hogya be van kapcsolva negyven jeladó, akkor nehéz dolog orinetálódni. No azért voltak sikerek is. Készült hókunyhó is, ahol „elvtársak se ajtó se ablak” módra befalaztuk Pelikán elvtársat. Aztán, hogy legyen vmi érdekes is eltemettük élve Kossuth Lajos-t (aki eseleg nem ismeri az szóóójjjonnn ) a hóba, mert ő lelkesen vállakozott a többiek meg még sokkal lelkesebben lapátolták rá a havat. Pár perc feszült várakozás aztán végül könyörületesen kiástuk. Végül kipróbáltuk mind ezt a mókát, ami rohatul nem vicces dolog. Nézzétek meg Boti fejét a fotón. Úgy is érezte magát ahogy ott kinéz a fejéből. Előtte persze Kázmér diadalittasan feszített a hóbuckán ami alatt Boti feküdt. Hát én visszasírtam egy szeptember elseje hétfő reggeli dugót, sőt még inkább hallgattam volna Blaise km. Diaz -t, hogy minden másképp lesz, mint a saját ziháló légzésem. Aztán kiástak mielőtt beadtam volna a kulcsot. Ádám is falfehéren ibolyakék szájakkal tápászkodott fel. Zsuzsa meg 16 percig bírta, holott a papírforma szerint 15 perc után hulla az ember. Tanulság: soha ne menj oda ahol hó van, mert ez nagyon para.
Szerencsére ez a pánik érzés hamar elmúlik és újra odamész ahol a hegyek megindulnak, megindulnak, megindulnak.
Kicsit kódorogtunk még a környéken aztán vissza a házba, ahol napi tanulságok és filmek pörögtek. Pl. Ueli Steck-et csodáltuk mit művelt az Eiger északi falán. (http://www.youtube.com/watch?v=VUWBbepsdmY)
Aztán valami horror hálivúúdi hegymászó filmet is. Kázmérral meg is állapodtunk, hogy ezt azért nem. Még nem….
Aztán némi szósöl ívent a folyosón alvás helyett. Reggel f8-kor … nem nem 8kor indulás. Előtte megtudtuk, hogy ilyen szakadó esőben háromféle ember típus létezik:
1. az öreg hegymászó, aki meg se próbál kimenni hanem rendel három sört.
2. a lelkes kemény csákók akik kimennek de egy óra múlva szétázva visszajönnek, hogy „k*va szar kinnt” és inkább sörözzünk.
3. iszonyú kemény csókák, akik kimennek végig járják a tervezett utat, majd soha többé nem csinának ilyet, de ezt egy életen át büszkén mesélik mindenkinek.
Latolgattuk ki melyik típusba tartozik Végül mind elindultunk és egész jó ötlet volt, mert kb. 150m-el magasabban már havazott. Az omladék völgybe mentünk fel. Csodálatos a hely. Erős köd meg havazás volt mégis időnként megvillant a táj szépsége. Egy felső tálszerű völgyben aztán annyi hó volt, hogy nekiláttunk hókunyhókat vágni. A négy barlangász faszagyerek, mint tapasztalt vájár ugrott neki a hófalnak. Nyomtuk mint állat és kb. másfél óra alatt akkora üreget vágtunk, hogy négyen befértünk és meg is ebédeltünk benne. A hibákból (szélirány, bejárat szintje) sokat tanultunk. Hát az a helyzet, hogy a havat sokkal jobb bontani mint a Harcsa agyagot. Végül Boti és Ádám megpróbálta beomlaszatni az üreget, de totál sansztalan volt a fáradozás.
A házba visszaérve kaptunk emléklapot, meg valamit dobtunk a kutyának aztán irány haza. Cseh Tamás énekelt egy darabig a verdában aminek egyesek örültek mások örjöngtek. Tátratea beszerzés a Beszrecebányai tacskóban majd zúzás Bp-re.
Remek, nagyon jó kis hétvége volt. A a aaaaaaa a Barit a föld felett is rulez. És külön köszönet a MAHOE-nak, hogy ott lehettünk és gazdagíthattuk hegyi ismereteinket, tapasztalatainkat.
Mindez képekben:
https://plus.google.com/u/2/photos/104989549417817851078/albums/5972251215352407409?authkey=CIPN1OiriaWZ0AE
Szabó Gergő
