A novemberi barlangászós Cserkészklub a Mátyás-barlangban a vártnál jóval nagyobb sikernek örvendett: végül több mint húszan vettünk részt. Három csoportban másztunk le a barlangba, és a három csoport különböző útvonalakon fogott neki a túrának, természetesen csoportonként legalább egy-két vezetővel.

Számomra nagy élmény volt, hiszen még sosem voltam ilyen programon. Mondjuk nem mondom, hogy nem fájdalmas: a csípőm, a könyököm és a térdem napokig sajgott, hiszen jópárszor bevertem a barlang falába a szűk átjárókban. Rengeteget kellett kúszni-mászni, ügyeskedni, hogy hogyan is lenne érdemes fordulni, hogy épp beférjek, épp áthúzzam magam, épp el tudjak rugaszkodni.

Számomra a legmegdöbbentőbb, hogy a vezetők milyen jól tájékozódnak azon termek és átjárók közt, amik számomra szinte ugyanolyanok. Persze ez mindennel így van. Aki életében nem járt erdőben, annak mindenhol ugyanolyanok a fák, mikor azonban egy-két napja ott táborozunk, tökéletesen ismerjük az utakat és az ösvényeket.

A barlang legemlékezetesebb átjárója szerintem mindenki számára a Szülőlyuk. Ezen lefelé még viszonylag könnyű kibújni (ahogy a neve is mutatja), azonban mikor a másik oldalán kiderül, hogy rossz irányba jöttünk és vissza kell mászni, no, az már problémás! Felfelé egy szülőlyukon? Ha valaki próbálta már, tudja, hogy nem könnyű.

Több mint három órát töltöttünk lent, de ez az idő pillanatok alatt elrepült, észre sem vettem. Mint ahogy azt sem gondoltam, hogy olyan szintű testmozgást végeztem épp, hogy aztán napokig izomlázam lesz, pedig szinte minden nap sportolok.

Mindent összevetve hatalmas élmény volt. Rendkívül jó szórakozás, rengeteget lehet nevetni, sok adrenalinnal és (siker)élménnyel, no meg egy nagy adag piszkos ruhával lehet gazdagodni. Sportolásnak vagy teljes kikapcsolódásnak abszolút merem ajánlani, de csapatépítésnek sem utolsó. Sőt!

Bellák Hédi (25.)