Harcsa beszámoló 19.11.2013

Rövid beszámoló a keddi túráról:
 
A túra 5 fővel zajlott (Eszter – tv., Vera, Fati, Attila, Dia), célja a csepegő vizek begyűjtése volt. Negyed 8 körül indultunk el lefelé, a zárat hamar „felpattintottuk, szépen ki volt pucolva (igyekeztünk ugyanúgy otthagyni is a végén). Az általunk „szokásos” Állatos kürtő – Malacfürdő – Uffizi – Nagy kő – Nedv-terem – Nagy-kő – Csodavár – Felbújó-terem pontokat érintettük. A barlang a nyári, de még a szeptemberi időszakhoz képest is jóval szárazabb volt, ami azért kellemesebbé tette a mászást és vízbegyűjtést egyaránt. A palackok mindenhol tele voltak, az edények nem tömődtek el (külön köszönet érte ezúton is a lent kutatóknak, hogy figyelnek rájuk). A Nedv-teremnél azonban sajnos sárgás színű, (nem túl tömény, de) kellemetlen szagú folyadékkal volt tele a palack… (biztosat majd a minta elemzése után mondanék). [Noha az edények kialakítása olyan, hogy a benne lévő cső miatt a vízcsere folyamatos, így mindig a legfrissebb mintát gyűjtjük be, töményebb oldat esetén az oldási maradék az edény alján kiülepedhet, ezért ezúton kérek minden Harcsában kutató barlangászt, hogy ne a kihelyezett tölcséres palackokat használja, ha a szükség úgy hozza.]
A kitűzött végpontot (Felbújó-terem) 9:15 körül értük el, a Holdat és a barlang előterében éppen szerszámokat pakoló Gergőt pedig fél 11 körül pillantottuk meg.
 
Kiss Kaludia