Valamikor június végén kezdett körvonalazódni, a központi vizsga után, hogy kik is jönnek majd Montenegróba kutatni. Eleinte elég bizonytalanok voltunk abban, hogy mi lesz a tábor felépítése, hogy fog alakulni a sorsunk, de az eligazító beszélgetés után –melyet Emőkééknél tartottunk – már mindenkiben körvonalazódott a feladat. Főleg fejben készültünk az expedícióra, de pl. a 433-as cserkésztáborban volt lehetőségünk a holt időkben kötéltechnikázni.
A szokásos őrült pakolás után végre mindenki készen állt az indulásra, így 10-én hajnalban el is indultunk. A kisebb-nagyobb problémáktól eltekintve ügyesen megérkeztünk estére a táborhelyre mindkét autóval.
Augusztus 11-én, szombaton történt az első leszállás a Kétlyukú barlangba. Az előretolt alaptábor kialakítása után, s a végtelen mennyiségű felszerelés felhordása után elkezdte beszerelni a barlangot Emőke és Gergő. Beszerelték egészen a régi rész aljáig. Itt csodálatos képződmények, pl jégsztalagmitok fogadtak bennünket, s megtaláltuk az évekkel ezelőtt itthagyott őrt, a senkinememlékszikmivoltbenneszendvicset, s a pezsgős 7days süteményt, mely megőrizte frisességét ezidáig. A szendvicshez senkinek nem volt gusztusa, viszont a 7days gyorsan elfogyott. Ezen a napon Gergő megmutatta, a régi részt, készítettünk néhány fotót, majd mindenki kapott valami feladatot. Emőke és Dalma egy s**glyuknak elkeresztelt helyre ereszkedtek be, de mivel iszonyatosan elszűkült, s a huzat se jött, örültünk neki, hogy kimásztak. Lecsó bejárta azokat a részeket, amerre mi nem mentünk, Zsuzsi, Eszter és Boti pedig elkezdte a Szabó Gergőék által felhagyott végponton való továbbjutás megkísérlését. Egy, a jégkorszakban teljesen szétfagyott, öreg, foszilis járatképezte a továbbjutás gerincét. Egy részen, ahol a főte és a törmelék között csupán 10 cm rés volt, kezdtük el a járat tágítását, s a törmelék kitermelését. Felváltva dolgoztunk. Kb 70 cm szélességben és 2-2,5 méter hosszúságban kellett tágítani a légrést. 20 perc alatt sikerült akkorára kitágítani, hogy átfértünk mindannyian slószban. Az addigi gilisztajáratot felváltotta egy sétálós-meanderes rész. Összességében előre tudtunk menni kb. 30 métert, majd utunkat állta egy kb. 15-ös akna. Gyorsan szóltunk a többieknek, majd beszereltük kötéllel az aknát, s folytatódott is az explozás. Találtunk aznap körülbelül 150 métert, s az összes végpontot befullasztottuk. Krumplistészta-ágnak lett elnevezve ez az új rész.
12-én lementünk Kotorba szentmisére, sétáltunk egyet a világörökség címet elnyert városban, majd hosszas keresgélés után a tengerparton is ejtőztünk kora estig.
13-án hétfőn a tábornak szüksége volt két emberre a csoportunkból, akik mennek a Bogos-barlanga serpázni. Az adrenalinosok kutatták ezt a barlangot idén is, s a bivakból ki kellett hozni a fel nem használt köteleiket, vasakat, fúrót, stb. A 250m mélyen levő bivakba még a telefon is be volt kötve. Tettünk egy rövidebb túrát a Vizipók- és az Ajándék-ágba. A BarITból Dalma és Boti mentek segíteni. Kihoztunk hatan 5 baget. Ezalatt a Kétlyukúban Zsuzsi, Eszter és NG feltérképezte a Kruplistészta-ágat, Emőke és Lecsó pedig beszerelték az ablak utáni részeket egészen a Barmok jászláig.
14-én beszereltük az utolsó aknát is, az Állatkertig. Itt kettévállt a banda. Zsuzsi, NG és Lecsó a Sajt-ág felé vették az irányt, s végigtérképezték az egészet. Emőke, Eszter, Dalma és Boti pedig lementek Egyiptomba, s ott elmentek egészen az összecseppkövesedő végpontig. A meander úgy néz ki, hogy felül van egy öregebb foszilis járat, a Sajt-ág, alul pedig Egyiptom, és kb. ugyanabban a síkban található egy összecseppkövesedés, mely elzárja a továbbjutás lehetőségét. Az volt a terv, hogy megpróbálunk a meander középső részében továbbjutni. A borsókővel borított Farszaggató (mely az alsó, patakos ág végpontjától kicsit visszafelé található), bizonyult a legmegfelelőbb helynek a meander középső szintjére való felmászásra. Dalma és Emőke előrementek, s meg is találták ezt a rendkívül szűk, overálpróbáló továbbjutási lehetőséget. Az összecseppkövesedés két helyen sem zárult teljesen, így át tudták préselni magukat. Nekik is útjukat állta egy akna, így visszafordulásra kényszerült a csapat ismét.
15-én Eszter és Zsuzsi a Bontás-barlangba mentek térképezni, de műszer hiányában csak rajzot készítettek. NG, Lecsó és Boti pedig a Barmok jászlából egy bejövő, vizes ágban próbált továbbjutni. Egy 11 méter magas kürtőt kellett kimászni, melynek a tetején egy ablakot véltünk felfedezni. Az előlmászás viszonylag gyorsan ment, a projekt viszont befulladt, mert a kürtő tetején omladék van, s a továbbjutás felejtős. A víz repedésekből szivárog. Nagyobb vízállás esetén valahonnan, talán a törmelékből még jön víz, de ember számára ez nem járható. Gyorsan kiszereltünk, s Emőkéék után mentünk, akik a végponton próbáltak továbbjutni. Az aknába nem szerelték be a kötelet, mert egy foszilis járatra lettek figyelmesek, mely a meander tetejében folytatódik tovább. Ide beszereltek egy majomhidat, mire utolértük őket. Bejártuk ezt a felső, foszilis folyosót, mely tetőtől talpig borsókőbe burkolózott. Csilingelős Boldogasszonynak neveztük el, mert a sajnálatos módon általunk letört borsókövek csilingelve szálltak alá a meander falán pattogva végig. Ezen a részen ismét egy akna állta utunkat, melyet a kutatás során nem sikerült már beszerelnünk.
NG lemászott a meanderben, s talált egy tágasabb részt, melybe nem tudott lemászni, annyira tágas volt. Lecsó és Boti a cseppköves kapuk között mászott le, ahol ugyancsak megtalálták ezt a tágabb járatot.
16-án NG beszerelte az aknát, amiből a Csilingelős Boldogasszony-ág is indult, de sajnos egy álfenék állta útját. A két cseppkőkapu között kerestük a továbbjutást a tágas meander felé, melyet meg is talált az aznapi explo csapat: Zsuzsi, Eszter, Lecsó, NG. Emőke Dalma és Boti térképeztek ezúttal. Az explosok lejutottak a meander tágabb járatába, ott nagyon tekervényes úton sikerült eljutniuk egy akna tetejére, mely 21 méter mély. Innen az explosok még továbbmentek, beszerelték az aknát, leereszkedtek, s a patakos részt követve egy újabb aknába ütköztek, melyet már nem szereltek be, kötél hiányában. Ez volt a leghosszabb nap: több mint 12 órát voltunk lent a barlangban.
17-én egy gyors szavazással megállapítottuk, hogy nagyon senki nem szeretne már tovább kutatni ezen a héten, mert a szűk meander mindenkinek kikészítette az ízületeit, az overáljait, s szép emlékkel térjünk inkább haza. Így már csak a kiszerelés maradt erre a napra. Az alsó részeket a Loreley-akna aljáig Dalma és Emőke végezték, NG fotózott, meg serpázott, Lecsó és Zsuzsi serpázott, A Loreley-aknától pedig Eszter és Boti szereltek ki.
18-án gyors összepakolás után elindultunk haza. Szerintem mindenkiben volt egy jóleső bizsergés, hogy megérte ennyit utazni Montenegróig, megérte a fáradságot, megérte a sok befektetett energiát.
A feltérképezett rész: 2 km/-170m, a barlang jelenleg ismert, becsült mérete: 2,2 km/-180m.
Nagyon szuper másfél hét áll mögöttünk. Köszönjük Emőkének és Gergőnek a sok törődést, okítást, s lehetőséget nyújtottak a fejlődésünkre. Részt vettek a kutatótáborban a BarITból: Emőke, Dalma, Zsuzsi, Eszter, NG, Lecsó, Boti
Képek itt találhatóak: