Bontás, térképezés – május 13. csütörtök

Csütörtökön a Barit által szervezett ezévi cserkész-barlangász különpróba utolsó budai túrájaként nagy létszámmal tevékenykedtünk a barlangban.

A nagyobbik csoport (Kanczler Anna, Bozzay Ágnes, Harmati Béla, Márkus Attila, Udvardy Miklós) Subai Géza vezetésével bontott a Tej-hasadék végében, és nagy mennyiségű agyagot távolított el a Pöttyös-klubból. A bontási pont kényelmes, és elég ipari jellegű. A végén egyre nedvesebb. Csatolom Géza fotóját, jól látszódik rajta az agyag íves rétegzettsége. Talán azért lejt a bontás felé, mert ott már nem is halmozódott föl annyi agyag, és nemsokára levegős járatra lelünk?

A másik csoporttal (Erdélyi Gábor, Márialigeti Kristóf, Márkus Richárd, Szabó Gergely) térképeztünk. A Rejtek-folyosó végén, a fölmászásnál levő kis fölső részt. 30 méter új szakasz. 🙂 Érdekes, hogy ez a pont 6 méterre megközelíti az „Emeletet”, az egészen máshonnan megközelíthető, legutóbb Losi és Vera által feltárt részt.

Egyben megfigyeltem a poligonon, hogy milyen fejlett kereszthasadék húzódik hosszan a Harcsában és Hideglyukban, melynek a Rejtek-folyosó bejárata is része. Ez a hasadék adta az összeköttetést a két barlang között. A Pál irányába a cseppköves Uffizi, lejjebb pedig a Pöttyös-klub régiója jelenti a jelenleg ismert végpontját. Ha lehetne tovább haladni benne, pont a Kiskarácsony-ág végét trafálná el…

Szabó Gergő kisbagjében kifelé megnyomódott a térképezési pont-jelző spray, és éppen a jegyzökőnyvre eresztette tartalmát. Régészeti módszerekkel kellett feltárni az adatokat róla…

Gergő