2008-as bontások és feltárások a belyukadástól

2008. július 22. kedd

Kléri, Bredán, Gibbon, Leó, Anili, Én

Negyed hatra meghirdetett találkozó után nehezen verődünk össze. Hét is múlik, mire lemegyünk. Leóék csak akkor készülődnek, így sajnos nem együtt megyünk. Lent is alig találkozunk, nehéz így osztozni az örömben. Az elején kicsit zavar az „áhítat” hiánya és a szükségszerű rombolás. De aztán nagyon jó hangulatú túra lesz.

Leereszkedünk kapaszkodókötéllel a nagy hasadékba. Először jobbra megyünk a Vatikáni Múzeumba, és a sáros terembe, majd a tó és a kupolaterem felé. A cseppkövekről folyik a víz teljesen átázunk.

Háromnegyed tizenegyre érünk ki, Gibbon elszalad, Leóékra még várunk egy órát. Aztán pezsgőzünk, fél egy körül megyünk haza.

2008. július 23. szerda

Trabi, Miki, Szabó Gergő, Leó, Én

Gergőre és Trabira várunk nyolcig. Közben kicsit kitakarítjuk a bejáratot és felrakok egy lakatot pszichikai hadviselés gyanánt, de csak az nem harapja át, aki nem akarja. Majdnem háromnegyed kettő van, mire kiérünk.

Bemászom az Uffizibe zokniban, tiszta overálban, nem visz tovább, de egyszerűen gyönyörűséges a cseppkő alja a tóban. Utána Gergőt leküldjük a kereszthasadék aljába. Utánamegyek. Gerinc folyosó, Koponya felfedezése. Gergő, Leó fel a Criminal Museumba, addig Trabi és Miki átbontják a Klubban, a Rettegés-köve alatti agyagdugót. Aztán én megyek előre, travi fel, hasonkúszás és bejutunk a Miki által elnevezett Apatej-folyosóba. Szép. A kötélnél jövünk ki.

2008. július 24. csütörtök

Vida Peti, Jagodics Éva, Csorba Kázmér, Én

Öttől van Montenegró megbeszélés a Pál-kocsmánál. Semmi, de semmi nem történik rajta. Egy árva szó nem hangzik el. Na mindegy.

Lassan tudunk elindulni… a fenébe is. fél 9.

Nincsen rendes világítása a csapatnak. Kázmér alábecsüli a barlangot. Keveset is tudunk menni csak. A nagy hasadék oldalában lemászom ott, ahol még nem jártunk. Visszavisz az omladék aljára. Tovább mászom az utolsó, sáros teremben. (Nedv-terem) Rettentő szűk. Szép. Nem tudok továbbmenni egy beszorult kő miatt.

Fél egyre érünk ki.

2008. július 28. hétfő

Leó Kismoha

Továbbjutás a Tej-hasadékból a nagyonvizes-nagyonszűk kereszthasadékban (Csodavár, Hullámvasút)

2008. augusztus 7. csütörtök

Leó, Én

Bontunk a Hullámvasút után.

2008. augusztus 24. vasárnap

Leó, Kismoha

A Borz-hasadék kimászásával megtalálják a Lottó 5-öst

2008. augusztus 25. hétfő

Kiss Attila, Leó, Böbike, Én

A Köcsögdudás-folyosó után beereszkedünk a Cserkész-folyosóba. Visszavisz a Lottó5-be. Minden elismerésem Kiss Attiláé, ahogy végigcsinálja a nem könnyű túrát. Sokat tanulok tőle.

2008. augusztus ?

Losi, Juju

2008. szeptember 1.

Tóth Miki, Subai Géza, Ribiánszky Gege, Én

2008. szeptember 4. csütörtök

Nagy Máté, Tóth Lotti, Szalai Vera, Én

Máté és Lotti fotóznak a Vatikáni Múzeumban. Verával kimásszuk a Mák-kürtőt és bejutunk egy Pál-völgyi-barlang felé eső főhasadékba. Az eleje száraz és nagyon omlik, a vége szép cseppköves.

2008. szeptember 15. hétfő

Losi, Dénes, Leó, Trabi, DJ, Én

7-től 1-ig. K.O. a reggel.

lépőcsavarok, útkijelölés, Losiékkal a Lottóötösig el.

2008. szeptember 28. vasárnap

Leó, Kismoha, Én (+ 2 bekeys)

Térképezés az tej-folyosóig, aztán új részek a Barlang Szelleménél. Vízmintát vesznek.

2008. október 2. csütörtök

Juju, Leó, Kamilla, Én

Kocsis Ákos, Kiss Timi, Kiss Peti, Szabó Géza

Érdeklődő túra. Fotózás, útvonal kitűzése a Vatikáni Múzeumban.

2008 október 3. péntek

Leó, Gazda Attila, Ricsi, Takács Robi, +?

lépőcsavarok berakása (Borz-kürtő), Hullámvasút takarítása, új járatok az előzők mellett (22-es csapdája).

2008.október 6. hétfő

Leó, Losi, Panker Ádám, Miki, Trabi, Én, 18.30-23.30

Mikivel, Trabival kijelöljük az utakat a Vatikáni Múzeumban, majd elvisszük a maradék karót a Masszázs-mászás utánig.

Leóék utat tágítanak, Hullámvasutat kaparnak, majd bejárjuk a Lottó-ötös utáni részeket.

2008. október 13. hétfő?

Leó, ?

Térképezés, valaki leverte a lakatot (mint később kiderült, Juju), Leó kibontja a Klub-Tej átjárót.

2008. október 16. csütörtök

Miki, Én

Utakat tűzünk ki a Köcsögdudás végéig. Elfogynak a karók. Kimászom a Rejtek-folyosó tetejét, és bejárjuk a 22-es csapdáját. Kellemesen elfáraszt az út a végére.

2008. október 17. péntek

Losi, Szalai Vera, Pataki Dénes

A Kovás – végponton bontottunk kőműveskalapáccsal. Az összecseppkövesedett törmeléket igen nehéz bontani. Teljes szelvényben mintegy 30-40 cm- el mélyítettük le a hasadék végét, hogy a kovatelér alatti légrés (erősebb légmozgás nélkül) jobban megközelíthető legyen.

Losi

2008. október 18. szombat

Kagyó, Tapsi, Losi, Rezső, Béci, Kilián, Én

Egytől félhétig vagyunk lent. Fotózás a Köcsögdudásban és a Lottóötösben. Hisztiznek, pedig már „tök száraz” a barlang, amióta nincs csőtörés. Utána jól tart engem a TBC =)

2008.október 20.hétfő

Leó, Szabó Gergő, Én

5-től éjfélig vagyunk lent. Lépőcsavarozás, térképezés a végpontig. Bemászom a Flik-flaknál egy felső fülkébe, teleesik törmelékkel a műnyulam. Úgy tűnik, hogy valaki járt lenn vasárnap…

2008.október 25. szombat

Nagy Balázs, Lóri, Én

9-kor találkozunk. Negyed négyig együtt ügyködünk. Utána Balázzsal (tesóm) még egy „rövid” időre leugrunk. Persze én olyat nem tudok. 8 után jövünk ki. Mászkálok a Flik-flaknál, de újat nem nagyon találok. Aztán visszafelé még „benézünk” a múltkor Kismohával feltárt részbe és fél óráig bolyongok az új részekben (még el is tévedek), de anélkül, hogy bejárnám visszafordulok, nehogy Balázs aggódjon. Couloir de la solitude. Utána sörözünk a kihalt kocsmában, és gyönyörködünk Huba Eszterben.

2008. október 27. hétfő

Tóth Miki, Kertész Balázs, Ubul (Gerencsér Máté), Én

5 órát lent vagyunk, de nem haladunk sokat. Viszek le cuccot a cseppkőmosáshoz, meg a térképező cuccot is át a Lebuj-terembe (Felbújó-terem). A Couloir-t megint nem tudjuk bejárni, Kertész Balázs aggódik az omladék miatt.

2008.október 29. szerda

Losi, Vera, Egri Laca

A Kovás – végpontot bontása. 30-40 cm -nyi kitöltést távolítottunk el. Nem hatékony a munka, csákány, vagy pattintócucc kellene. A hasadék felső szakaszából „aknát sejtve” visszaereszkedtünk egy hatalmas kőhidat megkerülve a járat aljába (Egyes Csillagkapu).

Losi

2008.október 31. péntek

Kismoha, Leó, Losi, Szabó Zoli, Kiss Peti, Én, 10.45-19.15

PB-folyosó és a Couloir de la Solitude bejárása, új főirányú hasadék. Leó lépőcsavarozik, 22-es csapdája térképezés, Köcsögdudás utáni jobb folyosó bejárása, sárcsimbókos melletti bevilágítása, új részek a 22-es után. BarIT-terem – WOW! Hatalmas! Leóval utána sör + szájtétpés.

2008.november 4. kedd

Losi, Vera, 19.00-24.00

fotózgatnak az új részben, bontanak a Sün-hasadékban

2008. november 6. csütörtök

Lóri, Losi, Miki, Én, 18.00-22.20

Készülünk a szakmai napokra. Fotózás a Barit-teremben, utak kijelölése a 22-es csapdájában és az új részben. Utána pancsolás a Molnár Jánosban… 🙂

2008. november 8. szombat

Előadás és poszter a Szakmai Napokon.

2008. november 11. kedd?

Losi, Pataki Dénes, Szalai Vera

A Sün-folyosó végén a baloldali hasadékból lefelé induló szűk járatban: másfél órányi bontással (agyag) kb. 20m szakaszt tártunk fel összesen. A járat igen szűk és mély (kb -15m) kalcitos hasadék, alján nagymennyiségű agyag, és kis mennyiségben penészes denevérguanó található.

Választásunk azért esett erre a hely, mivel a Sün-folyosó első bejárásakor egyedül ezt a hasadékot nem néztük át.

Losi

2008. november 13. csütörtök

Losi, Szalai Vera, Pataki Dénes

A Sün-folyosóból mászással megközelíthető, azzal párhuzamos kis hasadék oldalában lévő két agyaggal kitöltött lapos járatot bontottunk meg. A másodikat 2 -3 óra alatt átbontva, mintegy 4m hosszban, visszalukadtunk a már ismert, Kovás végponttal párhuzamos kis hasadékba (ide egyszer Leó válláról másztam be). Így a Sün-folyosó vége egy gyorsabb útvonalon is megközelíthetővé vált. (Kettes Csillagkapu)

Losi

2008. november 16. vasárnap

Losi, Pataki Dénes, Szalai Veronika

Vasárnap a Sün-folyosó hasadékának bal oldali végében bontottunk agyago mintegy 4 órán keresztül. A bontás végén, a hasadék szűk felső részébe felmászva száraz agyagos-kalcitlemezes üledéket találtunk, amely teljesen kitöltött a járatot. Ezt percek alatt eltávolítva megindult a befelé irányuló erős huzat. (Ezt a felszíni hőmérsékletváltozás is okozhatta – lement a nap)

A szűk szálkőhasadék miatt pattintó technikával tervezzük a visszatérést.

Losi

2008. november 20. csütörtök

Én, Juju

Nagykör, karózás, 4 óra, megint le van vágva a lánc…

A héten Balu megcsinálja a bejáratot.

2008. november 23. vasárnap

Losi, Vera, Egri Laca, Dénes

A Sün-folyosó végében folytattuk a bontási munkálatainkat, a szűk hasadék legkritikusabb pontjait pattintottuk (kb. 25 lövés). A szűk járatban, iszonyatosan nagy befelé irányuló huzat van. Öngyújtó lángját eloltotta. Lehetségesnek , hogy levegőzés szempontjából a Harcsa „régi” bejárat egy alsó bejárat, és akkor „fölfelé”, ebben az irányban (Gugger és Látóhegy felé) még jelentős levegős járatokkal számolhatunk. A konkrét legszűkebb szakszon átjutottunk egy kereszthasadékba, de itt továbbmenni még nem tudtunk idő, és 2-3 pattintás hiányában. A kerszthasadék megy egyrészt a kovás-végpont felé, kis aknával (itt kell pattintani), másrészt fölfelé, jobbra egy kis terem (2x6m) vezet egy oldott főtéjű, száraz agyaggal kitöltött lapos járatba (5-10cm légrés van, könnyű lesz bontani). A járatokat mindenhol porszáraz agyag tölti ki (szó szoros értelmében por). Ez a huzat „munkája”. Ahol eddig pattintottunk, ott még kell pár lövés, hogy átlagos testalkatú ember számára is járható legyen. Ezt nehezíti, hogy igen hosszú a szűk szakasz, mintegy 5m.

Losi

2008. november 30. vasárnap

Losi, Dénes, Szifon, Kriszti (Szifon barátnője), Perényi Kati, Gémes Nelli, Vera, 9.30-21.30

Vasárnap amíg Leóék térképeztek, mi négyen (Gémes Nelli, Szalai Veronika, Pataki Dénes és én) tovább tágítottuk a Sün-folyosó végén a szűkületet pattintással, és az azt követő kaotikus és szűk szakaszban kerestük merre megy el a huzat. Végül kizárásos alapon egy kürtőt céloztunk meg, amelynek a kitett beszállásából még ki kellett szedni egy beékelődött követ. A szűk kürtőben kb. 5m-et felmászva egy kis terembe értünk, innnen egy óra bontással a huzatot követve újabb kis terem következett, ahonnan újabb egy órai bontással bejutottunk egy kb 50m-es szabadon járható szakaszba. Tüzetesebben még nem vizsgáltuk át, de a repedéshálózat sűrűbb, így rövidebbek és keskenyebbek a hasadékok. Az új hasadékok a Sün-folyosó szintje felett mintegy 15m-el találhatóak, sok helyütt átkovásodtak a falak. Több helyen várható könnyű bontással továbbmenés, illetve maradt még egy szűk hasadék amihez nem volt kedvünk Az egész kb. a Franciabánya irányába megy, de az még 3-400m légvonalban.

2008. december 4. Csütörtök

Leó, Kázmér, Én

3 új rész: Rókavárban Black-Bat terem, Koponyánál Bónusz-folyosó, Vatikáni Múzeumnál bontás (itt találom meg a szűkület elejét, ahol aztán 2010 febr. 19-én jutunk tovább… 🙂

2008. december 7. Vasárnap

Losi, Leó, Jassó Gabriella, Tisza Levente, Mezei Péter, Pataki Dénes

A Gádoros körüli részeket térképezik, 116 méter. Megnézi Losi a bontásomat, meg fölmászik fölé. (G)

„Az eredetileg tervezett Sün-folyosó bontás helyett a Barit/Lottó 6 terem ÉNY végében, a látványos három kalcittelér alatti hasadékszerű részen bontottunk lefelé, légrés látszódott, a kisebb kövek lefelé gurultak az agyaglejtőn. A bontás során sajnos a légrés eltömődött, és egy, az agyagból előkerülő nagyméretű kő miatt, amelyet nem tudtunk megmozdítani (kötél vagy pattintás kell) abbahagytuk a bontást. A bontás előtt lévő nagytömbös omladék erősen huzatol kifelé. Kifelé menet a PB folyosó végében található, azzal párhuzamos hasadék ÉNY végét is megbontottuk, egy új, párhuzamos nagy-hasadék reményében. Itt fölfelé kell nedves agyagban bontani, a hasadék 2-3m széles, és a letermelt üledék automatikusan „depózódik” az alatta található vakaknába. A bontást a jobboldali fal mentén kezdtük meg. Könnyű és gyorsan haladó bontás, bár valószínűleg az agyag több méter vastag. Ennek áttörésével jó esetben egy álfenéken hatolhatnánk át lentről.”

Losi

2008. december 8. Hétfő

Miki, Én 19.00-21.30

A nagyon rövid (3 órás) út nem hozott eredményt. Térképeznő cucc hiányában nem tudtunk. Az első részeken másztam be ezt-azt. A Dómnál nem látok most reményt a továbbjutásra. Bemásztam a végébe, de valóban bezárul. A terem tetején is úgy látom, hogy nincs, ami továbbmenne… Előtte, az álfenéknél nagyon veszélyes felmászni, így visszfordultam, de nem is megy olyan magasra, hogy kikerülnél föntről a Dómot. A Rettegés Köve fölött valóban bontható a hely, de nem keresztirányban megy. A depózással vigyázni kell, mert eltömítheti a Klubból a felbújást. A Gádoros után lenn a jobb oldali folyosó teteje igen-igen szűk, de utólag összenézve (és a térkép is ezt támasztja alá) úgy tűnik, hogy ami visszafelé megy, az nem a Gádorosba fut vissza, hanem azzal talán egy párhuzamos, pár méterrel odébb levő hasadék. Legközelebb megpróbálok átpréselődni.

2008. december 9. Kedd

Leó, Kismoha, Köblös Csabi, Kiss Peti

Peti befejezte a mászást a lottó 6, avagy barit terem tetejében. Besült. Átvittük a mászócuccot a lottó 5be, aztán kijöttünk.
Leó

2008. december 13. szombat

Leó, Én, Botta, Losi, +5.

Losival bontási helyeket latolgatunk az első szakaszban, addig a többiek lépőcsavaroznak a Sárcsimbókos fölött. Aztán Leóval térképezzük a PB-folyosót, míg a többiek a Frissnessz (Couloir de la Solitude) alján átbontanak keresztirányban egy szűkületet, bejutás a Sivatagi Tóhoz. A barlang legmélyebb pontja lehet. (Valóban az, -81 m)

2008. december 18. csütörtök

Losi, Dénes, Szalai Vera

Bontás a Barit-terem alján, meg előtte valami kereszthasadékban.