Denevérszámlálás 2018

Idén is részt vettünk a Duna-Ipoly Nemzeti Park Pál-völgyi rendszerben szervezett denevérszámlálásán. A Harcsaszájú barlangban vállaltuk, hogy ismét felderítjük, hány téli álmát ott töltő denevér csüng a falakon és a mennyezetről.

Közönséges és patkósorrú denevérekkel találkoztunk. Míg a közönségesek (balra) sokszor résekben, kis mélyedésekben húzódtak meg, addig a patkós orrúak (jobbra) kizárólag aláhajló falakon illetve vízszintes felületekről lógtak. A közönséges denevéreknél megfigyelhető volt, hogy akár kettesével-hármasával szorosan összebújva töltötték téli álmukat.

Bal oldalon kiválóan látszik a patkós orr, amiről a  fajta a nevét kapta.

A denevérek a huzatmentes, száraz helyeket szeretik. A legtöbb helyen szétszórva találtuk meg őket, ám a Guillotine-teremben negyvenet is találtunk egy falon. Ez volt a legnagyobb kolónia a Harcsában. A patkósorrúak egy sorban, egy repedés mentén függeszkedtek, amiben jól meg tudtak kapaszkodni.

Persze voltak egyéniségek is, akik innovatív jelleggel egészen különleges helyeken lógtak.

Összesen 156 denevért számoltunk össze, melynek döntő többsége patkósorrú volt.

 

 

 

Az eseményen jelen voltak: Eszter, Anna, Ambrus és Niki.