Fél hétre volt meghirdetve a találkozó, melyet nagyjából sikerült is betartanunk. Négyen voltunk ismét: Bandi, Boti, Vili és jómagam. Az idő kellemesen hűvös volt. Attól tartottunk, hogy a visszaöltözködést esetleg már esőben kell elvégezni, de szerencsére az ég csapjai aznap zárva maradtak.
Odalent nekem jutott a megtisztelő feladat, hogy a bányászbrigádot a járat végére vezessem. Egy helyen ugyan a téves járatot választottam, ennek ellenére hamar a Szauron-terembe érkeztünk. Kíváncsiságból vittem a lapostelefonomat (kiválóan elfér a belső zsebben), hátha tudok képeket készíteni a hiteles beszámolóhoz. A legtöbb kép arról tanúskodik, hogy bizony, a barlang sötét hely, de van egy-két használható is köztük.
A Szauron-teremben a depózott agyagmennyiség már veszélyeztette a torony épségét, úgyhogy a munkába állás előtt felköltöztettük egy magasabb helyre (lásd a megfelelő képen).
Először Bandi és én bontottunk. Az agyag az egyik irányban (balra, felfelé, akinek ez mond valamit) lágyan döng, ahogy a kalapács éle bele-belevágódik. A gyakorlatlan fülem számára ez legalábbis egy katedrális méretű üreget sejtetett néhány kalapácsütésre az agyagfelület túloldalán. Másfél órával később Vili megtalálta az üregemet: 5 centis hézag a kőzet és az agyag közt.
Egyre sűrűbben találkozunk azonban omladék kövekkel. Közel vannak egymáshoz, ez megnehezíti a kalapácsos kitermelést. Ennek ellenére nem szégyenkezhetünk: aznap 28 Bobby jött le megrakva.
Bő két órát dolgoztunk, majd egy gyors becsokizás után kiszaladtunk, kicsivel 11 után már az úttest szélénél hámoztuk le magunkról a saras öltözékünket.
A bontás helyén nem vettem elő a telefont. Viszont a következő alkalommal megpróbálom levinni a fényképezőgépemet.
Ambrus