Résztvevők:
L Dalma, Emőke(PF, NGM), N Gergő, Sz Gergő, T Miki, Traby, Boti, Mini

Dátum: 2012 05. 18-19-20

Péntek

Fél 7-kor találkoztunk a Kolosyn. Innen a két Gergő verdájába cuccoltunk be. Mielőtt elindultunk volna Emőkéék elbúcsúztak Kicsi Bácsitól. Negyed 11-kor érkeztünk meg a Létrás-tetői kutatóházhoz, ahol teljes megdöbbenésünkre, hihetetlen nagy tömeggel találtuk magunkkal szemben, mert ezen a hétvégén gyakorlatozott a BMSZ. Kihasználtuk az alkalmat és bele vetettük magunkat a barlangász társadalomba, és egy tűz körül dumálgattunk különböző arcokkal.

Szombat

1 körül feküdtünk le az esőházban, kivéve Sz Gergőt, ő a verdájában húzta meg magát. Neki volt igaza, ugyan is reggelre 5 fok alá ment a hőmérséklet.

Reggel én már 7 körül felébredtem, és Sz Gergővel teázgattunk a létrási mezőn. Juj, nagyon jól esett. Reggeliztünk, majd a két Gergő és Emőke elzúztak a Fekete-barlang kulcsáért. Ezalatt mi a slószokat, egyéb cuccainkat kezdtük összepakolni, készültünk a túrára.

Fél 10-10 között indultunk el gyalog a 2,5 kilométerre lévő Fekete-barlanghoz. Ekkor én még nem mértem fel igazán, hogy milyen kalandra vállalkoztam, nem tudtam, hogy mire számíthatok. Gergő és Emőke mentek előre a köteleket beszerelni. Jó magam 6.-ként Sz Gergő után mentem be a barlangba. Gergő mindig adta hátra az instrukciókat. Be kell vallanom, hogy a gyakorlás ellenére, nagyon jó hogy mondta a magáét, mert eléggé be voltam ijedve az új szituációtól.

Az első aknában kapásból sikerült egy elhúzást kiszednem a falból. Bika be, izzadás indul, áthajlás visszainstallálása. Ezt az aknát, kb 15 méteresre saccoltuk, ezután, még kettő nagyobb akna következett. Ezek közül a második érdemel említést, mert az 25 méter mély volt és bazi széles. Na itt aztán tényleg, egy halandó kis porszemnek éreztem magamat. Többször átfutott az agyamon a halál fuvallata, a rettegés, hogy a slósz valahol megadja magát, és a Fekete-barlanggal immanencializálodok (eggyé válok). Szerencsére a 25-ös akna olyan nagy volt, hogy a felétől elkezdtem élvezni a dolgot, és a halál érzetét egy adrenalin dús felpörgött állapot vette át.

Az aknába leérve előadtam egy új BarIT nótát, aminek pontos szövegét és dallamát egy külön bejegyzésben tárgyalom, majd később.

A barlang eddig eléggé „egy síkú” volt, akna akna hátán, de innentől kezdve egy formakincse, és barlangtechnikai szempontból, nagyon változatos barlang következett.  Az akna után a Ramszesz terem jöttt, ahonnét egy traverz barát folyosón keresztül jutottunk el az Embör terembe (Ember terem). Innen elvileg fölfele mentünk volna, de kötél nem volt beszerelve, így egy kört megtéve jutottunk el a Vica terembe. A Vica terem előtt volt az első komolyabb közösségi tápolás. A csoki és különböző olajos magvak, és Sz Gergő húsvéti maradékai annyira feltöltötték a társaságot, hogy volt kedvünk pózolni és pár fénykép is készült, pl.: Emőkéről és N Gergőről, Sz Gergőről miközben az elemózsiás dobozát szorongatja, vagy éppen Trabyról és rólam.

A Vica teremből egy majom híd segítségével jutottunk el az Iker terembe ahonnét egy előre beszerelt kötél segítségével következett egy kb. 8-10 méteres felmászás. Ekkor kezdtem el érezni, hogy bár nem rég ettünk, kezdek, mint fejben, mint fizikailag kifáradni. A kötéltechnikai „szerszámok” beszerelése még nem megy rutinszerűen, nagyon koncentrálnom kell. Közben fáraszt folyamatosan a tudat, hogy nagy mélységek felett vitézkedem. Már csak az kellett volna, hogy a köteles baget is nekem kell cipelni, de ez szerencsére fel se merült még kósza ötletként sem, hála Botinak.

Hamarosan elértük a TordayIstván-ágat. Az ág „bejáratánál” (egy nagyon szűk átbújás, még nekem se volt túl kényelmes) egy emléktábla állít emléket egykori barlangásztársunknak, és néhány pár dekás pálesz várja, hogy István elfogyassza őket. Jelentjük, István még egyenlőre nehezebb időkre tartogatja a már kissé kiszőrösödött nedűt.

Az emléktáblánál hálát adtunk  az Istennek, hogy a BarIT eddigi története során senkivel sem történt halálos, ill. komolyabb baleset. Jelentem, ez továbbra is így maradt.

Az ima után, egy „komolyabb” (számomra legalább is) köteles rész következett, több átszereléssel, belengéses indulással. Na ez a rész nálam már kiverte a biztosítékot, és felmerült bennem , hogy esetleg ezen rész előtt megtorpanok, és mivel erre megyünk vissza is, megvárom a többieket a köteles rész aljánál. Szerencsére a bennem rejlő potenciál ezt nem engedte és Emőke folyamatos instruálása átsegített a felmászásokon.

Megérkeztünk a mai végcélunkhoz, ami egy tó volt. Nem éppen egy Balcsi, de egy nagyon szép kis tavacska, amit egy szűk erkélyről néztünk meg egyesével. Párokba álltunk és egymást biztosítva kikukkantottunk  a tavacskára. Hát apám, megérte eddig eljönni.

A tó előtti placcon benyomtuk, utolsó csoki tartalékjainkat, és reménykedünk, hogy a csoki elég energiát fog biztosítani ahhoz, hogy minél hamarabb kiérjünk. Mindenkinek a szeme előtt a Sz Gergő által behirdetett almás marha/sertés pörkölt lebegett. A sor elejére kerültem, és N Gergő instruált. Fáradt voltam továbbra is, szentségeltem elég hevesen, de mire visszaértünk az Iker-terembe valami átbillent bennem. Innentől kezdve továbbra is fáradt voltam, de egyre biztosabb kezdtem magamban lenni.

Az aknarendszeren való kimászás, nagyon keményen átmozgatta a káromkodó izmaimat, de leizzadva, lefáradva megérkeztem a felszínre. Traby és Emő szerelt ki, amit nekik egy jó kis pince hideg nedűvel háláltunk meg.

Egy csoportkép is készült a 10 órás út után.

Este fél11 magasságában megkezdtük a kaja elkészítését, természetesen mindenki nagy csodálatára. Kaptuk a jobbnál jobb beszólásokat;-) amit persze nem vettünk zokon, tudjuk, hogy csodabogarak vagyunk.

Vasárnap

Éjjel fél 2 körül elkezdtük betermelni a kaját. 2 körül, mindenki kidőlt.

Negyed 9-kor N Gergő ébresztett bennünket. Kissé, fásultan és gyűrődve ébredtünk és kezdtünk el összecuccolni, ugyanis a Borókás 2-eshez autóval mentünk, és onnan már nem jöttünk vissza. Sajnos egy picit csúsztunk 3/4 10 körül tudtunk csak elindulni a központból, hátra hagyva a másnapos BMSZ-es kollégákat, akik éppen a tűzrakó körül közgyűlésüket tartották.

A Borókás 2-esben lényegesen kevesebb időt töltöttünk kb. 3 órát. A barlang nagyon omladékos volt. Az első komolyabb aknához egy szűkületen keresztül kellett legebődni. Az aknának az egyik oldalába volt feldepózva rengeteg kő és törmelék, és hogy az ne dőljön le, egy függőleges kerítést feszítettek ki.

Az aknák, itt egy picit kisebbek voltak, mint előző nap. A legnagyobb az utolsó egy 35 méteresre saccolt volt. Nagyon élveztem ezt a barlangot, az előző napi bizonytalanság, legkisebb jelét sem tapasztaltam, megéreztem a „kötél szabadságot”.

Az Óriás akna aljában tápoltunk, pici barlangi életeket ( pl.: rákokat) nézegettünk, és elindultunk kifelé.

Du. 2 fél 3 körül értünk ki a felszínre. Szokásos nedű iszogatás, és irány vissza a kocsikhoz.

A hétvége talán legjobb programja következett (a barlangokat természetesen leszámítva). Az egerszalóki gyógyfürdő csatorna kifolyójában tettük rendbe a felszerelést, ill. magunkat. Nagyon buli volt, de helyettem az ott készült képek sokkal beszédesebbek.

Este 9-re a Szent Imrébe, ment a BarIT hálát adni, a hétvégéért, és mindenért. Én sajnos ezen már nem tudtam ott lenni, Békáson kipattantam a kocsiból, és zúztam haza fürdetni.

Ezúton is köszönöm feleségemnek Rékának, és kisfiaimnak, hogy elengedtek erre a hétvégére.