Visszatekintve a 2010-es évre azt gondolom, hogy sikerekben gazdag esztendőt zárunk (Harcsa-ügyileg…).
A Sokobannal-kezdődött, aztán a nagy belyukadással folytatódott a Konyi-terembe, majd az összeköttetés tette fel a koronát a feltáró kutatásokra. A Losiék által kimászott Emelet pedig igazi jutalom csemege a cseppkő-gazdagságával. Sikeres volt a mentőgyakorlat is. A nyáron és az ősszel igen sok energiát vitt el a térképezés, de az is nagy eredmény, hogy közel 100%-osnak és pontosnak mondható a barlang poligonrajza. Sajnos a tudományos kutatások akadoznak és elegendő lelkesedés hiányában hamar befulladnak, de nem aggódom, lesz ezen a téren is eredmény. Az évben három nyilvános fórumon hangzott el előadás a barlangról, és számos internetes publikáció jelent meg, melyeket nem kis érdeklődés kísért. A blogot ebben az évben március 16. óta (sajnos előtte, illetve amikor a sok cikket írták a barlangról nem volt bekapcsolva a figyelőrendszer) több, mint 2000 ember tekintette meg. Az idén feltárt új részek hosszúsága 1200 m, az idén készített poligon összhosszúsága 1966 m.
És ez bizony sokaknak az érdeme… Sok ember sok munkája.
A következő esztendőre is hasonló eredményességet kívánok, azok véghez viteléhez pedig sok erőt és lelkesedést!
Gergő