Lassan indult be a nap, már majdnem dél volt, mire elindultunk lefelé. Hamar ki is jöttünk, hogy még tudjunk szempontozni Baluékkal, így csak kb. 9 órát voltunk lent.

Nem vittünk fúrót és bontócuccot, mert már elegünk volt nagyon. Lementünk az új részekbe.

A múlt pénteken otthagyott továbbjutási pontok közül jártunk be négyet. Nehéz felbecsülni, de kb. 3-400 méter új szakaszt találtunk. Összesen a pénteki belyukadással talált járatok hossza min. 500 méter, de inkább jóval több.

Nagy élmény volt, mert gyönyörű helyeken jártunk. A kristályos folyosókról már a múltkor írtam. Találtunk még olyat bőven. Fáj az ember szíve, mert bárhova lép, törnek össze a lába alatt az agyag között levő változatos aragonit-pamacsok.

Először egy olyan cseppköves átbújáson mentünk át, ahol már a múltkor is erős huzatot éreztem. A szűkület után vízszintes aljú, egyre táguló folyosóba értünk, tele cseppkövekkel. A visszhangosságból és a folyosó végén tátongó sötétségből nagy teret lehetett sejteni. És valóban: nagy szelvényű kereszthasadékokkal való találkozásnál olyan helyre értünk, ami a Béke-barlangra emlékeztetett minket. 5 méter hosszú tó, 2 méter széles, 10-15 méter magas cseppköves folyosó, aminek az alja kavicsos, vízszintes. Elragadtatásomban rikkantgatni kezdtem a nagy térben. Visszafelé vettük észre, hogy már jártak előttünk: a puha agyagban rókák nyomait fedezte fel Emőke. 70 méterrel voltunk a bejárat szintje alatt! Valószínűleg a Hideglyuk felől jöhetett be.

E főhasadéknak a kőfejtőtől távolabb eső vége megintcsak más jellegű. Ahogy egyre magasabbra emelkedik eltűnnek a kristályok és egyre nőnek a méretek. Gömbüstökkel tagolt tágas oldott folyosó az, alul sok agyaggal. Érzésre nekünk olyan volt, mint néhol a Sismában a foszil.

Térképeztünk is, de az idő szűkös volt. Próbáltunk azokra a részekre koncentrálni, amik közel eshetnek a Hideglyukhoz. Nagy meglepetés volt itthon fölrajzolni a poligont: a két barlang néhány méterre van csupán egymástól!

Ezeken kívül még sok-sok egyéb hasadék, és terem tárult fel szemünk előtt. A poligon alaprajzára ismét megpróbáltam felrajzolni, hogy nagyjából merre mennek még járatok, amiket nem tudtunk feltérképezni.

A szűkületen való kimászás nem lett igazán könnyebb. Csak talán nagyobb nyugalommal veszi az ember. Pedig van benne egy lélektanilag kritikus pont. A jumar+pantin párosítás tűnik nyerőnek, beülő nélkül.

Kifelé teleraktuk a baget a bontásnál felhalmozódott szeméttel.

A Gondviselésen múlt, hogy a kutatásunk nem vett más irányt már az elején. A bontás utáni lemászás alatt éppen egy térképezési pontot próbáltam megjelölni, amikor Emőke véletlenül rámgurított 4-5 méterrel magasabbról egy jó félméteres követ. Hatalmas lendülettel a térdemen talált el. Nagy szerencse, hogy nem törött el a lábam, csak alaposan zúzódott. Persze én voltam a hülye, odébb kellett volna állnom…

A természet még egy meglepetéssel ajándékozott meg minket. Amikor kiértünk a barlang ajtaján, a telihold pont besütött a hosszú barlangszájon át egészen az ajtóig…

Nagyon kimerítő egy ilyen út. Minden felejthetetlen élmény ellenére lehet, hogy akár napokig nem fogok barlangba vágyódni.

Gergő

További képek:
http://picasaweb.google.hu/emborke/HarcsaszajuBarlangUjResz#