1. nap, Kazi tollából

Több órányi telefonálgatást és dilemmázást követően csütörtök estére összeállt a végleges csapat és kocsi beosztás.
Az első autó (Eszter+1, Boti, Kázmér) a tervek szerint péntek délután 1kor indult volna, a második (Anna, Klau, Bandi és Peti) pedig délután 5 kor. A valóságban azonban mindkét autó kb 2 órás késéssel vágott csak neki a közel 6 órás útnak, mely okozott még némi fejtörést az este folyamán. Az autópálya monotonitását Boti pár vészfékezéssel szakította félbe, hol egy felborult utánfutó és az azt vontató szintén felborult mikrobusz miatt, hol pedig egy kamion miatt aki kis híján felkent minket a szalagkorlátra. A második autó utasainak is jutott izgalom, ugyanis majdnem lebuktak ember csempészet közben. Este 9 kor, mikor a beszerelő csapat megérkezett nagy tanakodás vette kezdetét az éjszaka hátra levő részével kapcsolatban.

Három opció merült fel:

1. Tartjuk magunkat az eredeti tervhez csak csúszunk pár órát. Azaz az első autó neki áll beszerelni és mire a második megérkezik, mehet is le a kiépített pályán. Ennek a verziónak a hátránya hogy a második autó hajnali 1 kor áll neki egy 200 m-es aknának 6 óra autókázás és egy átdolgozott nap után. Előnye viszont, hogy a „meleg” barlangban alhatnak, nem kell kibányászni a bivakos bag aljáról a hálózsákot és tartjuk az eredeti 2 óra csúszást.
2. opció: Az első csapat még este beszerel de a második csapat csak reggel jön le.
3. opció: Mindkét csapat csak reggel indul le, 2 óra különbséggel. Végül ez a verzió nyert, így gyorsan elő is kotortuk az alaposan elcsomagolt hálózsákokat és kezdetét vette egy elég hidegnek ígérkező felszíni éjszaka. Éjfél körül konstatáltuk hogy megérkezett a másik autó is, így már közösen folytattuk a fagyoskodást.

A reggeli 6-os kelést egy gyors pakolás és reggeli követett a beszerelő csapat részéről, míg a második csapat kicsit kényelmesebbre vehette a reggelt. A beszerelést Eszter+1 kezdte azonban pár köztes után módosult a terv és Kázmér folytatta a róka lyukig, ahonnan Boti vette át, majd az utolsó aknát Eszter szerelte be. Az akna talpon nem vártuk meg a második csapatot habár halló távolságon belül voltak már, hanem elindultunk berendezni a bivakot. Mire felkerültek a ponyvák és a vízvétel is megoldódott, megérkezett a társaság másik fele is.

2. nap, Boti értekezése

A bivakban a szokásos módon indult a reggel. Valaki elkezdett mocorogni, majd gyorsan beraktam valami idegesítő zenét telefonról. Erre gyorsan mindenki felébredt, s elkezdett veszettül bőgni az összes gázfőző.
Úgy készültünk, hogy elmegyünk a Rekáig meg vissza a bivakba, ennek megfelelően vittük a csónakot, a slószt, s minden ehhez szükséges felszerelést, illetve egy 40 méter hosszú kötelet, hátha kell.
A túra célja a februári nagy árvíz nyomainak a felderítése volt. A túra során eddig nem igazán tapasztaltunk semmi komoly nyomát a víznek. Az látszódott, hogy az aknatalpon még kb másfél métert emelkedett a víz, majd csökkenni kezdett. A falakon ez pontosan látszódott.
A bivakig minimális nyoma volt a víznek. A bivak után viszont iszonyat átalakulásnak lehettünk szemtanúi. A létrákon fennakadt zsinegek és fű, falevelek, a köteleken és a nitteken szintúgy. A természetes kikötések (TK-k) leakadva, a kötelek kóboroltak mindenhol. A szemeteszsák depók szétszórva, a régi bivak fóliái mindenhol szanaszét a barlangban. Volt olyan szűkület a régi bivak előtt, amit ki kellett bontani, mert a fekete fóliától nem fértünk át.
A víz szintje eddig teljesen normális mértéket öltött.
Pescena Dvorana terembe érve, ahol az utóbbi időben a bivakok vannak, totális átalakulással szembesültünk. A kuszodában a vízen átcsúszva nem volt sok hely. A teremre rá sem lehetett ismerni. A csehek kötelei, amit ruhaszárításra használnak épek voltak, csak rengeteg szemét volt azokon is. Teljesen megdöbbentő volt. Természetesen rengeteget nézelődtünk, iszonyat lassan haladtunk emiatt.

A csónakot az Ogabno jezero partján gyorsan felfújtuk. A bazinagy új baritos csónakban 3-an is el lehet férni kényelmesen. Ezen is csodálkoztunk, meg azon is, hogy a vízszint kb egy méterrel magasabb volt itt, mint az általunk megszokott. Így egy kisebb hasadékban kellett vízre tenni a csónakot. Aztán egy kanyar után a tó rezzenéstelen vizén találta magát az első két ember, Peti és Bandi. Őket Anna és Kazi követte, végül pedig Eszterrel és Klauval hármasban zártuk a konvojt.

A túlparton elnyomtam egy poént, Eszternek, hogy na ez is jó volt, kár, hogy megyünk még 50 métert és fordulhatunk vissza. Lehurrogtak, hogy ne vészmadárkodjak. A csónakot kikötöttük, majd továbbindultunk a folyó felé. Kb 50 méterrel később, illetve egy domb mögött az eddig ismeretlen II. Ogabno jezero állta utunk. Gyorsan bemutatkoztunk egymásnak tisztes távolságból. A partja két oldalt teljes hosszában mégiscsak járhatatlan, egyre meredekebb szálkő fal alkotta, látszólag nem volt akkora a légrés, hogy a csónakkal átférjünk a főte alatt. Igaz meg sem próbáltuk. Az időt is eltöltöttük, nem volt túl bizalomgerjesztő élmény az árvíz nyomában járni sem, a visszafordulás mellett döntöttünk a további próbálkozás helyett. Mérlegeltük, hogy ha megint esik egy kiadós eső kint, s mi a félszifonon túl vagyunk, akkor az balul is elsülhet. A csónakhoz visszatérve készítettünk egy csoportképet, majd a lányok hárman át is tolták a bringát a tavon, őket Peti és Boti, végül pedig Kazi és Bandi vetette meg a talpát az Ogabno Jezero bivak felőli partján.

Egyébként tényleg nagy királyság volt a csónakázás, mindenki rohadtul élvezte. Most, hogy fél évvel később írom a beszámolót, még most is elfog a gyönyör, hogy tényleg mennyire rohadtul szuper dolog ezen a tavon csónakázni. Ahogy a klasszikus dr. Gergely Péter a Homo Troglodytae tanulmányában fogalmaz:

Azzal az igazsággal, amivel azt mondjuk, hogy a tűzoltók oda mennek, ahonnan mások elfutnak, mondhatjuk azt is, hogy a barlangászok pedig oda mennek, ahova lecsorog a turisták, és vaddisznók vizelete. Bár a tűzoltók legalább nem isznak a tűzből… A barlangban vannak ugyan nagyon szép képződmények, de a megfigyeléseim szerint ezek csak ilyen másodlagos indokok a barlanglátogatásra, és az elsődleges szempont inkább a többi barlangásszal való minőségi időtöltés. (Ehelyt a sárban kúszást, és a saját testük megerőszakolását minőségi időtöltésként definiálom.) Egy barlangban az ember elfelejti a mindennapi gondjait, a stresszt, kizárja a világot, és csak a lenti problémákra, a barlang szépségeire, és a társbarlangászokra koncentrál. Azt hiszem ezért lesz valaki Homo Troglodytae. És a csoki miatt. Meg a sör. Néha van jó kaja is.

Kár, hogy nem mentünk két kört…
A bivakba visszaérve mindent érintetlenül találtunk, hamar nekiláttunk a kajacsinálásnak ismét. Majd az alvás is hasonlóan könnyen ment.

3. nap, Anna beszámolója

Vasárnap reggel Boti jobbnál jobb zenékkel próbált minket rábírni, hogy bújjunk ki a meleg hálózsákjainkból és elkezdjük a napot. A napirend a következő volt: Szép-ág rövid bejárása, kiszerelés, aztán irány haza. Egy rövidnek nem mondható, ámde igen kiadós reggeli után mindenki nekiállt, hogy összepakolja a personal-bag-jét, majd a bivak lebontása következett.
Pakolás után elindultunk a bejárati akna fele, ahol letettük a bageket és célba vettük a Szép-ágat. A neve mindent elárul, tényleg gyönyörű hely, szebbnél szebb képződményekkel, nekem személy szerint a kedvenceim a vízzel teli tetaráta medencék voltak. Egy helyen hosszabb ideig megálltunk, hogy Eszter megörökíthesse a társaságot ezen a csodás helyen.

A Szép-ág után következett a kimenetel, Bandi, Kazi, Peti és Eszter mentek ki első körben, jellemzően kétbages technikával, Klau, Boti és én maradtunk kiszerelni. Amíg vártunk a többiekre, Klauval lementünk a törmeléklejtőn, hogy megnézzük mi lett a katonai sisakok sorsa. A múltkori víz végzett egy kis tereprendezést, a kövek be lettek borítva csúszós sárral, nehéz volt közlekedni, így teljesen nem is jutottunk le a sisakokig, de annyit meg tudtunk állapítani, hogy még mindig egy sorban vannak, illetve azokon is volt sárréteg.

A kiszerelést én kezdtem meg, egészen a Rókalyukig. A lazahíd kiszerelése jó kis kihívást jelentett, előtte Botival egyeztettem, hogy mi legyen a menete a dolognak, majd a kiszerelés során folyamatosan kellett kommentálnom Botinak, hogy éppen mit csinálok. A végén egy elegáns átlengéssel, finoman, szinte hangtalanul értem át a szembe falra. A Rókalyuknál átadtam a kiszerelés lehetőségét Klaunak, és kifele menet én is kipróbáltam a kétbages technikát, ami meglepően kényelmesnek bizonyult.

Miután mindenki épségben kiért a barlangból, lassan, de biztosan összepakoltunk, és Balatonszentgyörgynek vettük az irányt, ahol a Csillagvár étterem meglátogatása már-már szokássá kezd válni. Az A-menü gyors elfogyasztása után, nyugodt szívvel és teli hassal ültünk az autókba, hogy hazáig meg se álljunk.

A képek itt tekinthetők meg.