B-terv: Trieszt

Nagy pakolásban volt mindenki, amikor kedd este elindult a riadólánc: változott a terv, árvíz van a barlangban, nem tudunk menni. Megyünk Triesztbe helyette.

A történet úgy kerek, ha hozzáteszem, hogy négy év után ismét a Kačna Jama-ba terveztünk túrát, és az utolsó pillanatig úgy is volt, hogy egy háromnapos bivakot tolunk majd 2018 novemberének első napjain. A halottak napja idén négynapos hosszú hétvégét hozott magával, adottak voltak tehát a napok,  a kedv és a kiváló társaság, egyedül a szlovéniai időjárás tett keresztbe a tervnek.

A barlang (mint az köztudott) a Reka folyóval együtt tekereg egy jó darabon a föd alatt. A folyó vízhozamának növekedése jelentős vízszint emelkedéssel jár odalent. Hogy számszerűsítsük a jelen állapotot: ha a vízhozam 2-3m3 másodpercenként, akkor a folyó (a felszínen valahol a mérőhely közelében) gumicsizmában száraz lábbal megjárható a két part közt, és ugyanitt 20-30 m3/s vízhozamnál már “veszélyes”, jelentsen ez bármit a helyiek szerint.

Mindenszentek környékén akkora esőzés volt errefelé,  hogy másodpercenként (állítólag) 230 köbmétert vizet szállított a folyó. A föld alatti üregek nagy részét így színültig kitöltötte a víz, barlangásznak odalent helye nincs ebben az időben.

Így visszakanyarodván a történet elejéhez, egy nappal az indulás előtt új úticélt kellet választanunk. Itt talán épp ideje, hogy nevesítsem is a díszes kompániát, mely idén három autóra való létszámot tett ki: Boti, mint a túra szervezője, Eszter, Bandi, Sz.Gergő, AnnaMónika, AnnaLaura, Gergely, akit Péternek hívnak, Ricsi, Pisti és Nana és Ambrus.

Még aznap este, illetve másnap régi-új barlangokat kerestünk Trieszt mellett, illetve megpróbáltuk elérni a Fernetti kempinges papát, akinél régebben gyakori vendégek voltunk. Az indulást szerda estéről csütörtök hajnali négyre tettük át, így egy éjszakát megspóroltunk. Következzenek hát a résztvevők beszámolói!

Csütörtök délelőtt egy laza hatórás autóút után meglehetősen frissen és üdén vágtunk neki, hogy felfedezzük a Fernetti barlangot.
Boti, Eszter, Bandi, Anna, Ricsi és jómagam alkottuk a csapatot. Míg Boti és Bandi elkezdte a beszerelést, addig mi inkább a kb. 100m-re lévő kemping lakókocsijában vártuk, hogy alábbhagyjon a szakadó eső. Kb. fél óra múlva azért mi is nekiindultunk, hogy leereszkedjünk a mélybe. Mivel az első ereszkedésnél a kikötési pont egy lombos fa volt, így mindenki jól a nyakába rázhatta a jó hideg esőcseppeket, szolidaritást vállalva a beszerelőkkel. Aknáról aknára haladtunk lefele megcsodálva mindenféle cseppkőképződményeket, utunkat csak egy szűkület nehezítette meg, de az nagyon. Leérve a barlang aljára a Harcsából már igen jól ismert dagonya fogadott minket, ezért csak pár csoki erejéig időztünk lent, aztán indultunk is kifelé. Felfelé mászva több lehetősége is volt az embernek, ha szeretne egy nagyot hintázni valamelyik nagyobb akna közepén. Én alapvetően nem szerettem volna, de rossz helyen fogva meg a kötelet, mégis adódott rá lehetőségem 🙂 Ha én nem is élveztem annyira, legalább Boti nevetett egy jót rajta 🙂 Mire kiértünk a barlangból, az eső már alábbhagyott, így nem kellett rohanva megtennünk a kempingig vezető kemény 100 métert.


Nana

Mivel két csoportra való barlangászmennyiséggel rendelkeztünk, természetes hát, hogy külön mozogtunk, párhuzamosan mindig két barlangba vetettünk kötelet. Így az előzőekben fel nem sorolt résztvevők egy másik barlangba, a Diavoloba igyekeztek lejutni szárazon.

Abisso del Diavolo

Az előzetes várakozásoknak megfelelően szakadó esőben értük el a barlang bejáratát. A csapat: Anna,Ambrus,Pisti,Peti,Gergő
Engem ért a beszerelés megtisztelő feladata. Az aknába szerencsére szinte végig beesik az eső, vagy ahol mégsem, ott a falon folyt végig a víz. Ragasztott nittek és alapcsavarok segítik a 121m mély akna szerelését. A függőleges aknaprofil kiadta, hogy ereszkedés közben kihagytam néhány nittet, később az aknatalp felett 5 méterrel mégis koppant a csiga a kötélvégcsomón. Hát ebből nem lett nagy túra, pedig az alsó részen látható cseppkődíszek megérdemelték volna, hogy megcsodáljuk őket.
Anna, aki a sor végén kezdte a leszállást, el is jutott a második nittig. Azt hiszem az akna mélységét a rajz alapján sikerült alábecsülni. Máskor okosabbak leszünk és elolvassuk rendesen a kataszteri lapot.
Elhatározásunk, hogy másnap visszatérünk ekkor még erősnek tűnt.(később ez megváltozott). A pályát félig kiszedtem, lehetővé téve a másnapi csapatnak a sikeres leszállást.



Gergő

Lelkesedésünk nem tartott soká, a barlangtól a kocsiig is kellett még bőven caplatni, és ott is mindössze a felnyitott csomagtartó biztosított némi fedezéket az eső elől. Megázva, csatakosan értünk vissza a kempingbe. A Fernetti-csapat még bőven lent volt, ügyesen megvártuk őket a sörrel, majd vad főzésbe kezdtünk – a bivak-kajacsoportok nagyjából együtt maradtak. A föld alá szánt flakonos pörkölt és rántotta, valamint a tarhonyás mindenjó hamar elkészült, kiváló lakomát csaptunk. Így néztünk elébe a következő napnak.

Péntekre az előző napi barlangok maradtak, csak csoportot cseréltünk.

Fernetti 2.0, avagy hogyan hoztuk ki a köteleket a kemping alól

A napi feladatunk az volt, hogy csütörtökön az előző csapat által föld alá kényszerített köteleket felszínre hozzuk. Ez elsőre egyszerű feladatnak tűnt, de mindenképp szükség volt arra hogy a föld alá ereszkedjünk előtte. Az első kötél egy olyan akna aljáig vezetett le, ahova még bátran bepotyogott a napközben a felhőkből alászálló eső. Az akna alján további élmények felidézése végett teli PET-palackokat kerestünk, de sajnos kudarcot kellett vallanunk.
Szépen lassan elértük a barlang alját, ahonnan kezdve elkezdtük kifejteni a kötelet a nittekből. Az első szakasz befejezése után érdekes ötlete támadt a többieknek, ugyanis gyorsan kiépítettek egy laza kötélhidat a barlangon belül. Ezen átlendülve kis csapatunk gyönyörű képződményeken keresztül további aknákhoz jutott el. Mivel ezek meghódítása nem volt célunk, ezért visszafordultunk, és a kötélhídon áthaladva elindult csapatunk kifele. Eközben az utolsó emberek begyűjtötték maguk után a köteleket. A barlangból kiérkezve kellemesen csöpögő eső emlékeztetett az előző nap este jósolt esőre, majd az utolsó ember kiérkezésekor már úgymond szakadó esőben rohantunk vissza a köteles bagekkel a bungalókhoz.



Pisti

Eközben a másik brigád a Diavolonál próbálkozott. Az előző napi eseményeken okulva vittek magukkal egy plusz kötelet, és sikeresen bejárták az aknát. Ricsi így számol be a túráról:

Reggel még mindig esőre ébredtünk. Kaja után elindultunk két autóval a Diavolo barlanghoz. Boti, Eszter, Anna az egyik autó, Bandi, Nana és Én a másik autó. Egy réten átvettük a barlangász cuccunkat és négyen esőben elindultunk a barlanghoz, hogy Eszter Bandi és Anna leszálljanak az aknába. Én visszamegyek Botihoz és Nanához hogy egy kis idő múlva mi is elinduljunk. Hát ebből lett egy bő 2 és fél órás csúszás, de legalább tudjuk hogy figyelni kell mert könnyű eltévedni, nekem pl sikerült. Majd meglett mindenki és Boti, Nana meg én elindultunk lefele mikor kijött az első hármas. A barlangot én szereltem ki, fantasztikus élmény volt. Sokat kellet melózni a csomókkal és jól megáztam felfele menet.


Ricsi

A napi egy barlanggal nem pörgettük ki a rollert, de nem is égtünk ki harmadnapra. Az eső ígyis-úgyis nehezítő faktorként volt jelen, ne tűnjék tehát lustaságnak, ha egy kényelmes túrát teszünk a kemping sarkában egy előre beszerelt barlangban, s ezzel letudjuk a napot.
A fent ismertetett Diavolo-látogatás ugyan nem részletezi azt a két és félórás csúszást, de javaslom az olvasónak, hogy erről kérdezze meg Ricsit. Garantálom, hogy szórakoztató történetet hall majd!

No de folytassuk az eseményeket, mert még van két napnyi történet és barlang!

Az este és a reggel jelentősebb esemény nélkül telt, hacsak nem számít annak az, hogy meleg vízben tudtunk zuhanyozni. Igen, Európa, Olaszország, 2018, meleg víz! A WC-ről most nem írok, lesz róla pár sor még a későbbiekben.

Ilyen frissen és tisztán ért bennünket a szombati nap, mely két újabb barlanggal örvendeztetett meg bennünket.

Maestro


A szombati első barlangom a Maestro volt. A csapatban volt még megfakult emlékeim szerint AnnaLaura, Eszter, Ricsi, Petér és Ambrus. Nagyon rendes volt a csapat és hagyott engem beszerelni, ami miatt volt egy kis lelkiismeret furdalásom is, de azért jól esett ennyi idő után csomózgatni élesben, illetve sötétben is egy kicsit. A bejárati akna legfelső része nagyon omladékos, ebből volt is egy kis problémánk. Addig, míg nem ért le az akna legaljára az előtted lévő nem indultunk el. Könnyű lesodorni köveket bárhonnan.
A barlangban 2018 tavaszán már jártunk egyszer, de nekem a bejáraton kívül nem volt túl ismerős. A sok ragasztott nittet azért könnyű volt megtalálni. A csapat ügyes volt, jól haladtunk szerintem lefelé és felfelé is. A másik csapat már ott várakozott slószban, haptákban a bejáratban, még egy veszélytelenítés és út közepére pisilés után átmentünk az Ercole-barlangba.
A Maestroba érdemes máskor is visszamenni, nagyon impozáns barlang, sok képződménnyel. Végtelen mennyiségű heveder kell a beszereléséhez.


Boti

Azon melegében csapattuk át az Ercole-ba, amiről Eszter írt néhány sort:

Ercole


A nap második barlangja az Ercole volt. A kocsiból kiszállva öltözködés után még ettünk egy kicsit a napon. Boti ajánlgatta a sárga színű folyadékot tartalmazó palackját, de érdekes módon mindenki visszautasította, és minél távolabb akart lenni tőle. A barlangot hamar megtaláltuk, szép nagy bejárati szádája van, így a lemenő napban mutatós volt, nem győztem kattintgatni a gépet.
Lefelé a sorrend valahogy így lehetett: Ambrus, Ricsi, Boti, Peti, J.Anna, én. Boti szorgalmasan kötögette maga felé a csomókat, hogy a később érkezők bőven szembesüljenek kihívással. Ezt később terveztünk megtorolni a focimeccsen. Ugyanis a barlang alján fel van állítva egy focipálya. Nincs szépen kivilágítva, meg a lelátó sem felel meg az elvárásoknak, így EU-pénzt erre nem tudtak felvenni, de amatőr barlangász focibajnokság helyszínére éppen alkalmasnak bizonyult. Leérve levettük a csörgő alkatrészeket a slószainkról, hogy ne zavarjon a rugdosásban, és máris elkezdődött a meccs. Végül a (már) túravezetők a (még) nem túravezetők ellen mérkőztek meg. Életem legjobb focimeccse volt. (Pedig a gimiben tesiórán is fociztunk csak lányok legalább háromszor is…)
Kifelé Boti elnyerte méltó jutalmát, és poa nélkül hagyhatta el a barlangot. Azóta is vita tárgya a túratársak között, hogy pruszikkal, vagy tibloc-kal, vagy traxion-nal, vagy mi mással oldotta meg a biztonságos kijövetelt, de annyit teljes bizonyossággal tudunk, hogy kiért. Mire kiértünk a barlangból, már sötét volt odakint is. Számítottunk erre, hisz vittünk fejlámpát!


Eszter

A poa nélküli kimászásnak volt egy jó oka. Mint feljebb olvashattunk, a meccs erejéig megszabadultunk csörgő-zörgő koloncainktól, de arról nem írt a sorok szerzője, hogy Boti poáját Péter ezután “kölcsönvette” – ahogy fogalmazott. Felcsattintotta a kiskantárra, és három mászógéppel csapatta kifelé, az osztásokon különös technikával átszerelve.
Persze ezt sem ok nélkül tette, személyes ügynek tekintette azt a méretes pillangó csomót az utolsó tagon, amivel Boti megajándékozta. Természetesen “elpukkant” füllel, ámbár az lefele nem sokat számít.
Lényeg, hogy a számlák ki lettek egyenlítve, a barlangból ki lett jőve, és mindenki megmaradt vidámnak.

Délután hamar végeztünk, mert estére egy misét iktattunk a programba. Klau (ismervén az olaszok nyelvét) otthonról keresett nekünk egy templomot a közelben, ahová tisztes öltözékben és tisztes lélekkel, ámbár a pap helyére parkolva épp időben érkeztünk.
Már javában ment a liturgia, és az énekek nagy része is elhangzott, mikor kezdett gyanús lenni a történet. A szentbeszéd alatt a pap különös nyelvjárása teljesen mellőzte a gördülékeny, gyöngyöző olasz nyelvi szépségeket, s ekkor döbbentünk rá, hogy bizony a szlovén kisebbség miséjére érkeztünk.
A végén a “madjarszki” szó tette bizonyossá a szláv nyelvi gyökereket. A pap megemlített bennünket a híveknek, majd angolul megkérdezte, hogy volna-e kedvünk díszes énekszóval hozzájárulni a mise emelkedett hangulatához. Volt, talán nem is kell mondanom. Gergő gyors javaslatára rázendítettünk a Boldogasszony anyánkra, amit ki-ki a maga képességei és bátorsága szerint végül elénekelt.

Így zártuk a napot, s már csak egy pont kellett az i-re, azaz egy Noe vasárnapra, hogy teljes legyen a kirándulás.


A Nagytiszteletű Tekintélyes Noé Barlangról


Egyszer volt, hol nem volt. Szlovénián túl, még az E61-es autópályán is túl, a csetvás kamionparkolótól kicsit jobbra, de az éjjel üvöltve nyihogó fóka-aligátortól balra, volt egyszer egy mellékhelyiség-imitáció. Onnan lehet felismerni, hogy csak hamisítvány-mellékhelyiség, hogy az ember gyereke nem tud ráülni, mert nincs mire. Csak egy kicsempézett luk van a földön, semmi egyéb. Mindegy, mivel olaszok, nem szabad túl sokat várni tőlük igényesség terén.
Szóval kezdetben volt ez a mellékhelyiség, és utána köré épült egy kemping. Na, mi ebben a kempingben szálltunk meg.


Ez az egész mellébeszélés pedig azért volt fontos, hogy az olvasónak képzelt vizuális élményben legyen része, a produktív képzelet segítségével. Ugyanis azt nehéz elképzelni, hogy milyen a Noé barlang, ellenben egy kis lukat a földben könnyen meg lehet idézni a prefrontális homloklebennyel.
Gondoljunk most erősen erre a kicsi lukra, erre az olasz vécére, és képzeletben szorozzuk meg a nagyságát öttel. Ettől még nem kell félni, ilyen van, ilyet láttunk már, valaki már érzett is ilyet a bányász barlangban. De aki nem, az látott már olyat, aki érzett már ilyet.
Ezt a kicsit nagyobb lyukat, ami a szemünk előtt van, szorozzuk be most százzal. Azért ez már valami. Ez nem semmi. Ez óriási nagy, és rettentő mély. Ilyen a Nagytiszteletű Tekintélyes Noé barlang: egy bazi nagy, csempézetlen olasz prehisztorikus vécé. De azért nagyon kellemes, mert legalább besüt a nap.
Miután mi ezt már jó előre tudtuk, kicsit azért féltünk a mélységtől, ezért az ÚR egész éjjel tartó, erős keleti kutyaugatással, és kamiondudálással kiszárította szívünkből a félelmet, miközben a fal úgy állt jobb, és bal felől, mint a víz.
Korán indultunk, hamar megtaláltuk.

Beejtettünk egy nagy követ, négy-öt másodpercig esett, és nagyot dübbent. Mivel azonban idegből voltak a köteleink, nem tántorogtunk vissza. Ambrus, és Bandi szereltek be két pályát, Botond jelölte ki a veszélyzónát, Gergő megint kivette a deszkát, és a többiek paráztatták a másik többieket. Nagyon izgalmas volt. Eszterrel, és a Barival ereszkedtem, szép lassan, hogy ne égessünk kötelet. Mikor leértünk, Ambrus már rottyantotta a vifont, és mire megérkezett Anna (az egyik), főzőhármasunk szakácsa, és ételt-a-palackbatöltője is, elkezdhettük az ebédet. Botond leérve azon méltatlankodott, hogy nem rángattuk meg eléggé a kötelét, és csak egy csomót kötött rá a Bandi. A többiek is minden probléma nélkül megérkeztek, és mikor mi hárman befejeztük az étkezést, megnéztük a barlangot. Akik már ismerték a helyet, megmutatták nekünk a két kecskét, amik élettel nem összeegyeztethető állapotban, természetes szépségükkel ékesítik a barlangot. Bementünk egy nagyobbacska oldalágba is, ahol egész szép képződmények voltak, néhány embernagyságú cseppkőoszloppal. Volt olyan rész is, amit az olaszok még nem firkáltak össze. Jó kis barlang volt, lent is, meg a kötélen is.
Térélményből, és magasságból nem volt hiány. A kimászás kemény volt, jól megizzasztott minket, voltak, akik még versenyeztek is. A barlangból kijőve találkoztunk Ricsivel, aki alvó oroszlánként őrizte a bevezetőszálat. Még jó, hogy nem dobta utánunk a kötelet. Összepakoltunk, és elköszöntünk a hétvége utolsó barlangjától.
Mikor a kocsikhoz érkeztünk, az aláöltözeteket – mintegy jóillatú áldozatot – hálaénekekkel kísértve betettük a csomagtartókba, és falatoztunk egy kis tréfli szalámit, bárányt, és lajhárt, és málét, sós ringlit babbal, és orángutánt, és zsenge gyökereket, és gyönge szekereket.


A könnyes búcsú után mindnyájan autóba ültünk, és ellovagoltunk az Hírös Magyarország irányába.
Így volt, szép volt, igaz volt. Aki nem hiszi, “b****a meg a kaszáját”.
Ez utóbbiért elnézést kérek, véletlen volt.


Péter

A képek itt tekinthetők meg.

Google Photo
Google Photo
Google Photo
Google Photo
Google Photo
Google Photo