Négyen indultunk neki. Bandi, Ambrus, Tamás és jómagam. Létrákon leérve megcsodáltuk a piece jellé változott keresztes pókot, és gyors tempóban nekiindultunk. Tamás térképezni jött le, pontosabban rajzolgatni a hasadékok alakját, így érthető, hogy nem hagytuk csendben lopakodni, inkább kikérdeztük tevékenysége minden fontos és kevésbé fontos részletét. Mire elértünk a Fekete fennsík előtti felmászást, ahol Tamás rajzolni szeretett volna, még maradt bennünk pár kérdés, így pihentünk egyet, hogy biztos mindent alaposan kitudjunk. Ezután hárman folytattuk utunkat Szauron szeméhez, ahol Mr. és Mrs. Bobby már nagyon várták az újabb bevetésüket. Nem is várattuk őket, éppen csak gyorsan bedobtunk egy kis csokit, és nekikezdtünk. Bandi ment be a bontásba, ahol átváltozott üzemi markolóvá, és csak úgy küldte maga mögé az agyagot. Én közben igyekeztem minél szebb építményekkel kényelmesebbé tenni az agyag-tehervonatok végállomásának váróját, hogy addig se fárasszam magam. Inkább Ambrusra bíztam a kihúzás nagy részét. Aztán cseréltek a fiúk, a végén meg még benéztem én is a végpontra, hogy mennyit haladtunk. Ugyanis olyan mértéktelen mennyiséget termeltünk ki, hogy már alig tudjuk hova tenni. Végül vetettünk egy utolsó pillantást a hídon parkoló kocsira, Anna áldásos keze munkájára, és siettünk vissza Tamáshoz csokizni. Ő nagyon örült nekünk, bár állítása szerint nem sokat sikerült haladnia, mert nagyon kellett vigyáznia a képződményekre. Ezeket le is fotózta, és meg is mutatta nekünk is, sőt még rólunk is csinált pár képet. Kifele Ambrus ment elöl, így élő példái lettünk, hogy nem veszít el senkit a csapatból (ez ugye néha portyákon nem árt…). Kiérve sietve öltöztünk, azóta is rejtély, hogy Bandi elérte-e a szokásos buszát. Szóval jó volt ez a bontás, csak sok volt a fiú 😀

Eszter