Bontás – június 2. péntek

9:40 körül volt kapunyitás – Gergő félelmeivel ellentétben zökkenőmentesen kijött a zár.

Már az első métereken is meglepően csűszós volt az átázott barlang porbevonata, (ebben nem tévedett Gergő) így még Harcsához mérten is szokatlanul dagonyásan érkeztünk a Pöttyös-klubba.

Először Ubullal mentem fejteni, majd Trabi is feljött, mert amióta kipattintották a Rettegés kövét, nem kell attól tartani, hogy eltömjük a lejárást a bontási anyaggal.

Sajnos múltkor egy nedvesebb részt értünk el, amivel jóval nehezebb dolgozni, ám mostanra szerencsésen magunk mögött hagytuk, így pillanatnyilag ismét szárazabb anyagot kell fejteni. Bő egy métert haladtunk. Az előző szakaszok ritmusába illően fut tovább a főte, egy újabb hullámhegyet tártunk fel, emiatt a vájárnak most kényelmesebb helye van. Itt egy kis levegő is volt az agyag felett, ami megdobogtatta a szívünket, de néhány liternél nem volt nagyobb űrtartalma az új „járatnak”.

A kapanyelet kíváncsiságból belenyomtuk előrefele az agyagba, hátha megtudjuk, hogy nincs sok hátra. Egyenletesen belement tövig, de nem szaladt meg, szoval 70-80cm biztosan ásás, gyanítom, még jóval több is 🙁

Sajnos kétoldalról egyre szűkebb a hely, lehet, hogy kicsit lefelé kell majd venni az irányt emiatt.

Szerintem megérett a helyszín néhány lépőcsavarra, vagy legalább fix kötélre. Akinek van füle, hallja meg!

14:30-ra értünk ki a kánikulába, ami most kivételesen jól esett a benti sok víz miatt.

Subai Géza