Bontás – február 21. szombat

résztvevők: Brenner Dávid, Subai Géza, Én

Este háromnegyed nyolctól fél egyig voltunk lent a barlangban. A Vatikáni Múzeum után, a főhasadék-irányban előre, alul levő bontást folytattuk, amit még Kázmérral kezdtem el.

Sikerült a járatban egy testhossznyit előre haladnunk (néhány pattintással és sok törmelék kitermelésével), sikerült az eltömődést megszüntetni, a behullott kő és agyagtörmeléket kiszedni annyira, hogy a szálban álló kőzetben az oldott járat szabaddá vált. Mindezt többnyire fejjel lefelé lógva, kifacsarodott pozícióban, majd egymást a lábunknál fogva kirángatva a szűkületből… A beejtett kődarabok egy darabig gurulnak lefelé, aztán pattannak egyet, majd egy nagy zuhanás után visszhangot keltve csapódnak az alattunk levő – ezek alapján gyaníthatóan nagy kiterjedésű – terem aljába. Sajnos az oldott járat igen szűk, amolyan ágyúcső/Micimackó-féle keresztmetszetű, és nem rövid. Így aztán kellő elborultság hiányában és fizikai paramétereink korlátainak fájdalmas megtapasztalása után egyikünk sem vállalkozott, hogy megpróbálja bepasszírozni magát a szűkületen az ismeretlen terem búrájába. Talán Losi, vagy Vera majd átfér… Talán máshonnan (a terem túlsó feléből?) is le lehet oda jutni.

Gergő

A kibontott lik

Vélemény, hozzászólás?